A karácsony közeledtével egyre többen látogatnak el valamelyik karácsonyi vásárra, így a kialakuló sorok is egyre hosszabbak. Budapesten van olyan vásár, ahol akár negyed órát is sorban kell állni azoknak, aki be szeretnének jutni. Ami viszont ennél is rosszabb, hogy mindezt az úttesten kialakult sorban kell végig állniuk.
A Vörösmarty tér mellett egyre népszerűbb a Bazilikánál felépített vásár is, ahová a turisták is szívesen látogatnak el. A koronavírus miatt a Szent István téren felállított vásárra azonban csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, ami miatt hétvégén koradélutántól rendkívül hosszú sor alakul ki.
A Szent István tér a Duna felé eső oldalán azonban a Sas utcát nem zárták le az autós forgalom elől, ami különösen veszélyes, hiszen a nagy tömeg miatt az ellenőrzésre várakozók sokszor az úttesten kényszerülnek sorban állni, mivel a járókelők részére fenntartott tér kordonnal van elkerítve és a sor számára kijelölt helyen még egy babakocsi sem fér el széltében.
Ráadásul sokan észre sem veszik a nézelődésben, hogy egy autóút szeli ketté a vásárt, hiszen már a Zrínyi utcában is számtalan árusító helyet állítottak fel, aminek folytatása a Szent István téri programhelyszín.
A feszültséget tovább növeli, hogy a vásárra látogatók miatt gyakran hatalmas sor torlódik fel és a sofőrök gyakran el is veszítik türelmüket. Sokan vannak, akik a vásárra kiérkezve a Bazilikán lévő fényfestést miatt állnak meg fényképezni a Zrínyi utcáról kiérve és csak a sofőrök figyelmeztetésekor konstatálják, hogy autóúton állnak.