A Momentum szerint Katanics Sándor a DK kicsinyes bosszúja miatt nem indulhat az előválasztáson

Az ellenzéki pártelnökök többségi döntéssel – az Országos Előválasztási Bizottság döntését felülírva – elutasították Katanics Sándor nyilvántartásba vételét szombaton – közölte a Momentum. Katanics civilként, a Momentum támogatásával indult volna az előválasztáson.

A Momentum szerint az előválasztás megcsúfolása az, hogy egy helyben beágyazott, erős jelölt indulását politikai okokból nem engedélyezik.

A DK kicsinyes bosszúja, a volt párttársának indulásának megakadályozása.

– közölte a párt.

Közleményükben folytatták, hogy különösen érdekes ez annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban több, korábban MSZP-s képviselő regisztált az előválasztásra a DK jelöltjeként, és ők mind indulhatnak az előválasztáson.

Az ellenzéki pártelnökök szombaton többségi döntéssel, indoklás nélkül elutasították Katanics Sándor regisztrációját, ezért végül el sem indulhat az előválasztáson. Katanics indulása mellett egyedüli pártként a Momentum állt ki. 

Katanics Sándor több évtizede az ország egyik legjobb gimnáziumának tanára, helyben elismert, szeretett ember, aki komoly beágyazottsággal bír Veszprémben. Katanics bár évekig DK tag volt, sőt helyi elnök, kilépett a pártból és civilként adta be regisztrációját az előválasztásra. A közös értékek és célok miatt pedig, bár nem párttag, a Momentumot jelölte meg befogadó szervezetnek. Az OEVB nyilvántartásba is vette a jelöltet, de a DK már itt jelezte, hogy fellebbez majd és a pártelnökök elé viszi a kérdést – az előválasztás szabályai erre ugyanis lehetőséget adnak. 

Katanics Sándor azóta válaszolt a kérdéseinkre az ügy kapcsán, válaszait és kérdéseinket alább közöljük.

Az elutasításnak volt-e előszele, már lehetett sejteni, hogy ez lesz, vagy teljesen váratlanul érte önt?

Teljesen nem ért váratlanul, mert a nyilvántartásba vételkor már két szavazás is volt és a DK itt is megpróbálta megakadályozni a regisztrációm, akkor még sikertelenül. Írtam róla egy bejegyzésben a közösségi oldalamon.

A nagyon bonyolult folyamat során a nyilvántartásba vételemről kétszer is szavaztak. A pártok delegáltjai először 4:1:1 arányban. Akkor a DK szavazott csak ellenem, az MSZP tartózkodott információim szerint. Mivel nem volt egyhangú a döntés, a következő napon ismét szavazni kellett. Ekkor 4:2-re módosult az állás. A nyilvántartásba vételem ellen szavazott a DK és az LMP. Mivel az MSZP viszont ekkor elfogadta a nyilvántartásba vételt, így ki kellett állítani a többségi döntés alapján a nyilvántartásba vételi nyilatkozatot az indulásomról.

A közleményben azt írták, hogy nem indokolták meg a döntést. Ön szerint miért utasították el a regisztrációját?

Valóban nem indokolták a döntést, ami döbbenetes. Erről is írtam egy bejegyzést, miután megjött az OEI határozata. Nyilván azért utasították el végül a regisztrációm, mert így tudták megteremteni azt a lehetőséget, hogy Mesterházy Attilával szemben legyen némi esélye az egyébként helyi közéletben eddig teljesen ismeretlen DK-s jelöltnek. Meglepő (bár lehet, hogy nem is annyira az), hogy az MSZP és a PM, akik jelölő pártjai Mesterházy Attilának, ehhez hozzájárultak. Abban reménykedhetnek, hogy Attilát az előválasztáson jól mozgósítható pártszimpatizánsok és a protest szavazók leszavazzák. Ez persze egyáltalán nem biztos, hogy sikerül. Nagyon alacsony részvételnél bármi bekövetkezhet. Attila ismertsége elég nagy előny. Azt a kockázatot meg egyáltalán nem szerették volna vállalni, hogy megnyerhetem én is az előválasztást úgy, hogy a támogatóim kérésére nem fogadtam el a DK elnökségének a döntését. S presztízskérdéssé vált, hogy az indulásom mindenáron megakadályozzák.

A Momentum azt írta, hogy ez a DK kicsinyes bosszúja ön felé. Miért akart a párt önön bosszút állni?

A DK 100% demokráciáról beszél, de sajnos ezúttal az 50% sem volt meg.

A helyi alapszervezet nem fogadta el, hogy a véleményét sem kérték ki a döntés meghozatala előtt. Mivel én viszont a helyi alapszervezeti tagok egy jó részének a kifejezett kérésére és sok támogatóm bíztatására el akartam indulni és ezt be is jelentettem nyilvánosan, ezt rossz néven vette az országos elnökség.

A pártból való kilépése nem volt gördülékeny?


Nem, mert annak ellenére sem léptem ki, hogy erre kifejezetten kértek. Miután a fegyelmi eljárást elindította ellenem a pártigazgató, álltam elé, de azt egy idő után mégis leállították. Befogadót is a DK-tól kértem, de a hivatalos levelemre választ sem kaptam. Ezután kerestem meg a Momentumot. Miután ők alaposan megfontolták a kérésemet, úgy döntöttek, hogy megadják a befogadó nyilatkozatot.

Mik a kilátásai a jövőre tekintve?


Tanárként dolgozom tovább, ahogyan az elmúlt 36 évben tettem. Közélettel is foglalkozom, ahogyan eddig, de már pártonkívüliként, egy civil mozgalom tagjaként, illetve végzem tovább az önkormányzati munkát, hiszen egyéni választókerületi képviselő és bizottsági elnök vagyok Veszprémben.

Ön szerint még lehet változás a pártelnökök döntésében?

Nem. Jogorvoslatnak helye nincs, ahogy az indoklás nélküli határozatban ezt közlik velem. A második linken megtalálható, amit ma délután kaptam hivatalos levélként.

A DK azóta nem válaszolt a kérdéseinkre.