17.8 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap

George Clooney után Lewis Hamilton lett a kormány új ellensége

George Clooney, amerikai színész tavaly novemberben vált a “nemzet ellenségévé” miután negatív kritikával illette az Orbán-kormányt. Ekkor a Fideszes politikusok nagy része “megtámadta” a színészt, és boszorkány-üldözésbe kezdtek vele szemben Facebookon. Viszont ő már lejárt lemez, most került a helyére Lewis Hamilton.

Hamilton csütörtökön szólalt fel egy Instagram sztorijában a magyar kormány homofób törvénye miatt, amelyben azt írta, hogy

„Mindenkinek, ebben a gyönyörű országban. A hétvégi nagydíjhétvége előtt támogatásomról szeretném biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a kormány LMBTQ ellenes törvénye.”

Ettől borult a Fidesz-bili és megindult a Hamilton elleni boszorkány-üldözés.

Elsőként talán Varga Judit, igazságügyi miniszter szólalt fel, aki szerint Hamilton is csatlakozott a gyermekvédelmi törvényt támadó nemzetközi fake news-gyártók táborához. Majd ajánlotta, hogy maradjon a Formula-1-nél és olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt. Vagyis az angol versenyző tanuljon meg magyarul, meg ne legyen már véleménye.

Utána jött a könzöségkedvenc Németh Szilárd, aki Verstappen interjújához hasonlította az angol versenyző véleményét. Elmondása szerint amíg a holland pilóta európai úriemberként, tisztelettel nyilatkozott vendéglátójáról, Magyarországról, addig Hamilton LMBTQ-s propagandistaként tette ugyanezt. Zárásul pedig kiírta:

Hajrá, Verstappen! Hajrá, Magyarország!

Zárásnak pedig Deutsch Tamás. EP-képviselő bejegyzését találtam, aki röviden, tömören felsorolta, hogy Hamiltonnak mije van és mije nincs:

Mit tanultunk a mai nap?

  • A Fidesz valószínüleg nem Lewis Hamiltonnak szurkol vasárnap,
  • Csak a F1-ben legyen véleménye az angol versenyzőnek,
  • Verstappen jobb,
  • ha nincs gyereke, akkor ne írjon ilyeneket.

A Magyar Nagydíj versenye vasárnap 15 órakor kezdődik.

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink