Donáth Anna: felszólítom Varga Juditot, hogy mondjon le!

A tegnap napvilágot látott állami kémkedési botránnnyal kapcsolatban Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője Varga Judit, igazságügyi miniszter felelősségét vizsgálta – írja sajtóközleményében a Momentum

“Egy, elvileg európai jogállamban, amilyennek Varga Judit igazságügyi miniszter állandóan lefesti Magyarországot, oknyomozó újságírókat, diákokat és médiatulajdonos üzletembereket hallgatnak le, a rendelkezésre álló információk alapján állami szervezetek – hiszen ezt a kiberfegyvert csak állami szereplőknek értékesítették. Az állami szervek által végzett lehallgatáshoz pedig az igazságügyi miniszter (vagy bíróság) jóváhagyása szükséges. Ha pedig nem tudott a tömeges megfigyelésekről, az szintén nagyon súlyos probléma. – fogalmaz Donáth Anna, majd kiemeli:

Egy európai jogállamban ilyen botrány miatt az igazságügyi miniszter lemond. Ezért felszólítom Varga Juditot, hogy mondjon le.

A közleményben megpedzegette azokat a dolgokat a Momentum, melyekkel kapcsolatban az utóbbi időben megkérdőjelezhető volt az igazságügyminiszter. Többek között említette a jogosulatlanul a nyarlójára felvett CSOK-t.

Vagy szerinte rendben van az, hogy oknyomozó újságírókat figyel meg a magyar kormány, csak azért, mert azok kényes ügyekkel foglalkoznak Például, azzal, hogy Varga Judit jogosolatlanul vett fel CSOK-ot a nyaralójára?

Donáth Anna szerint nem méltó ezzel a viselkedéssel Varga Judit az igazságügyminiszteri posztra, ezért:

egyetlen választása maradt, ha még pislákol benne bármennyi erkölcs: lemond.”