Dobrev Klára a Pegasus-ügyről: Meg kell védeni az embereket az Orbáni önkénytől

(Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 20-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje levélben fordult az Európai Unió vezetőihez. Felkereste mind a Tanács, mind a Bizottság és a Parlament elnökét is.

Dobrev Klára indítványozta, hogy az Európai Unió integritása védelmében ellenőrizzék, hogy kinek van feltelepítve mobileszközére a Pegasus. És ha találnak ilyet, vizsgálják ki, ki telepítette fel azokat és milyen célból!

– olvasható a miniszterelnök-jelölt Facebook posztjában.

Dobrev Klára szerint egy erős Európa meg tudja védeni a polgárait, akár azok saját korrupt, diktatórikus kormányával szemben is. Most pedig pont erre van szükség, hogy megvédhessék a magyar embereket az „Orbáni önkénytől. Attól a politikától, amit eddig csak fehérorosz, vagy afrikai diktatúrákban láttunk – írja DK EP képviselője.

Dobrev Klára ezért szorgalmazza, hogy

tárgyalják meg az Pegasus-ügyet, és annak összefüggéseit a magyarországi jogállamisággal. Véget vetünk a pávatáncnak, az európai értékek teljes felrúgásának! Az Európai Unió vezetőinek, a magyarországi ellenzéknek, benne a Demokratikus Koalíciónak, ugyanaz a feladata: együtt védjük meg a magyarokat a zsarnoktól!