A napokban történt hatamas esőzések, számos európai várost tönkretettek. Víztől hömpölygő utcák, összedőlt épületek, úszva az életükért küzdő állatok látképe jellemző az áradás legsúlytottab területeiere.
Németországon belül Észak-Rajna-Vesztfália, a Saar-vidék és Rajna-vidék-Pfalz tartományokat érte a legnagyobb csapás a hét második felében.
Nyugat-Németországban a hatóságok szerint a Steinbachtal-gátnál továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a lakókat evakuálni kell a víz útjába esendő házakból.
Legalább 156 ember halt meg a németországi áradásokban, köztük négy tűzoltó. Több ezer ember eltűnésről számoltak be az árvíz idején, de azóta sokak előkerültek. A Rajna-vidék-Pfalz Ahrweiler kerületében fekvő Bad Neuenahr fürdővárosban a lakosok elhatározták, hogy megkezdik a takarítási műveletet. Az utcákról kaparják az iszapot és kitakarítják a hulladékhalmokat.
A takarítási feladat azonban hatalmas. A városokban rengeteg vállalkozást és megélhetést mosott el a víz. Az áram és a gáz sok helyen leállt és a kommunikációs vezetékek megsemmisültek.
„Minden teljesen megsemmisült, FEL sem ismerni a tájat”
– mondta Michael Lang, egy borüzlet tulajdonosa a Reuters hírügynökségnek.
Gregor Degen, pék az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy összetoborozta a szomszédok egy csoportját, hogy megkezdjék az iszap és a törmelék eltávolítását. Az árvizek utáni napon készen álltak a munkára, azonban elmondása szerint a vízszint túl magas volt. Ahrweilerben több mint 110 ember vesztette életét és 670 megsebesült – állítja az ottani rendőrség.
Észak-Rajna-Vesztfáliában a sürgősségi dolgozók elkezdték eltávolítani az elhagyott autókat az árvíz sújtotta B265-ös útról. Elmar Mettke, a tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a legtöbb autó testét víz alá merülve tudták csak ellenőrizni.
A tűzoltók szerint az osztrák fővárosban, Bécsben egy óra alatt több csapadék esett szombat este, mint az előző 7 héten összesen.
Az európai vezetők a klímaváltozást okolták az áradások miatt, amelyek Svájcot, Luxemburgot és Hollandiát is érintették.
/BBC