23 C
Budapest
2021. szeptember 28., kedd

A templom, ami köré a hajdúk fővárosa épült

A Bocskai téri református templomot 1880 és 1882 között nyerte el jelenleg is megmutatkozó külalakját. Természetesen számos felújításon és karbantartáson átesett már, emiat az állapota kifejezetten újszerűnek mondható.

Az épületet Cziegler Győző tervezte, a mennyezeti faszerkezet Ulrich Ede budapesti műasztalos munkája. A jelenleg felújítás alatt álló orgona a világhírű Angster-cég terméke, s egyben a magyar vidék orgonáinak egyik legnagyobbika.

Fotó: Szüts Bendegúz
Fotó: Szüts Bendegúz – Jövő TV : A Bocskai téri refrmátus templom orgonája felújítás előtt

A Bocskai téri református templom eredetileg gótikus stílusban épült, s erődfallal, sarokbástyával körülvéve a város erődtemploma volt.

A kövek is kiválóan mutatják, hogy a város évszázadról évszázadra úgy épült fel, hogy ez a refromátus templom állt a közepén. Az egykoron erődként is működő központi hely, ma egy keresztény közösségnek és magának Hajdúböszörménynek is a központja.

A templom a magyar romantika egyedülálló egységes, kiérlelt alkotása. Rajta román stíluselemek: félkörív záródású ablakok, a támpillérek és a kiugró lépcsőtornyok uralkodnak.

Fotó: Szüs Bendegúz – Jövő TV
Fotó: Szüs Bendegúz – Jövő TV

Ritka énekeskönyv

A gyülekezet tulajdonában van az a ritka énekeskönyv (Graduále), mely 150 zsoltárt és más egyházi éneket tartalmaz. Ezt az énekeskönyvet I. Rákóczi György erdélyi fejedelem nyomtatta ki 200 példányban, és küldte el magyar és erdélyi nagyobb református gyülekezeteknek, és saját kezű aláírásával is ellátta az ajándékokat 1636. augusztus 8-án. A könyv nyomdai része 4 évig készült. Az eredetileg ezüst veretes kötése megsemmisült, a belső is sérült. Mai kötése 1873-ban készült, a javításokat és pótlásokat Bakóczi János református lelkipásztor végezte el a hajdúnánási egyház graduáléja nyomán. A Bécsi Világkiállításra is elvitték a gimnázium homlokzatának és dísztermének fényképével együtt. Ebből a könyvritkaságból az országban csak 10-15 darab van csupán, és néhány Erdélyben.

A gyülekezet

Minden vasárnap istentiszteletet tartanak a templomban. A gyülekezet táborokat, számos pogramot szerveznek. Zenekart is működtetnek, mely a Bárka nevet viseli. Ez a zenész csapat minden vasárnap az istentiszteletekkor hangszeres és énekes formában támogatják a dalok éneklését.

Fotó: Szüs Bendegúz – Jövő TV

A koronavírus-járvány alatt em hagyták a közösséget prédikáció nélkül a lelkészek. Felvételeket készítettek, melyeket YouTube-on, illetve a gyülekezet honlapján lehetett meghallgatni, megnézni.

Fotó: Szüs Bendegúz – Jövő TV

A Bocskai tér, ahol a templom is található, szép, elegáns kialakítást kapott. Szökőkutakkal és padokkal, hogy közösségi térként is tudjon funkcionálni.

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink