Rutte: Magyarországnak nincs helye az EU-ban, ha kiáll a homofób törvénye mellett

Igen élesen bírálták Magyarországot a pedofilellenes törvény homofób törvénymódosítója miatt csütörtökön Brüsszelben. A holland miniszterelnök Mark Rutte személyesen is megfogalmazta kritikáját a magyar pedofiltörvénnyel kapcsolatban. 

Kijelentette, hogy Magyarországnak nincs helyez az EU-ban, ha kiáll a homofób törvénye mellett.

Az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozásán nem csak Rutte volt az egyetlen, aki kritizálta Orbán Viktort. Belgium miniszterelnöke, Alexander De Croo primitívnek nevezte a törvényt. A magyar kormányfő a találkozón is állította, hogy törvény nem a homoszexuálisokról szól, hanem a gyermekek neveléséről. A kormányfő szerdán még azt is kijelentette – bár csak a német hírügynökségnek -, hogy az állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi a homoszexuálisok jogait. A francia elnök, Emmanuel Macron szerint ez a törvény nincs összhangban Európa értékeivel.

Brüsszelben viszont nem ez volt az egyetlen hely, ahol „támadás” érte a miniszterelnököt. Az Európai Parlament is aznap ülésezett, ahol  Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is kritizálta a homofób törvényt.

Melegnek lenni nem választás kérdése, az vagy aki vagy. A gyűlölet viszont ragályos. Bigottnak lenni pedig egy választás – amit nem szabadna választani.

– jelentette ki Timmermans.

Az Európai Parlament elnöke is figyelmeztette Orbánt 

David Sassoli kiemelte, hogy nincs olyan hagyomány vagy kulturális sajátosság ami megindokolhatja a melegek hátrányos megkülönböztetését.