Csinos is, finom is, formabontó is – megnyílt Magyarország első készpénzmentes fagyizója

Szkróbó Tamás fiatal vállalkozó, megnyitotta az ország első készpénzmentes fagylaltozóját, ami a Koliko névre hallgat. De mit jelent a Koliko? A nemmindennapi kivitelezéssel megvalósított mohácsi fagylaltozó közvetlenül a Duna partján fekszik, a fagyit pedig egy átalakított konténerből árulják. Hogyan lehet egyáltalán konténerből fagyit árulni? Szkróbó Tamás minden kérdésünket megválaszolja. Annyi biztos, hogy mindent ők álmodtak meg, a kivitelezéstől a kínálatig minden egyedi, ez pedig üdítőkre és ízekre is egyaránt igaz. Illetve akkor sem kell izgulni, ha bármilyen ételérzékenységgel rendelkezel, számos ízletes variációval tudnak neked szolgálni.

Megnyitottad Magyarország első készpénz mentes fagylaltozóját, mikor született meg benned a fagyizó létrehozásának gondolata?

Tavaly májusban jött az ötlet. Egy nagyon kedves ismerősöm hozott kóstolót, hogy belevágnák a fagylalt gyártásába. Azelőtt kizárólag kereskedelemmel foglalkoztak, majd áttértek a gyártásra, így az alapanyag technológia, illetve a tudás ennél a cégnél állt össze. Aztán mikor lekóstoltuk a fagyikat felismertük, hogy ezt bűn lenne nem árulni.

Mi inspirált ebben az egészben?

Abszolút szerelemprojekt. Régi vágyam volt kipróbálni magam a vendéglátásban, mindig is szerettem volna egy saját helyet.

Szkróbó Tamás

Miben más ez a fagylaltozó, mint a többi, miért különleges miért vagytok mások, mint a többiek?

A többi fagylaltozóhoz képest azt biztosan nem tudom kijelenteni, hogy különlegesebbek vagy egyedibbek vagyunk, mert az országban nagyon sok kiváló és jó minőségű fagylaltozó van.

Mi viszont, városon belül abban mindenképp egyediek vagyunk, hogy csak olyan termékeket árulunk, amit máshol nem kapnak meg, az italokat is helyben készítjük el. Ami mindenképp megkülönböztet minket, az maga a lokáció – itt vagyunk a Dunaparton, a Dunától 10 méterre. Maga a koncepció, ahogy árulunk is formabontó: egy szállítókonténert alakítottunk át, nagyjából fél év munkája volt mire összeállt az egész, mindent mi készítettünk el és alakítottuk át. Olyan lett, mint ahogy megálmodtuk, bár mondhatom azt is, hogy még egy fokkal talán jobban is sikerült, mint azt ahogy eredetileg elképzeltük. A fagylatjaink teljesen aroma és színezékmentesek, törekszünk arra, hogy naturálisak legyünk, továbbá kifejezetten figyelünk az allergénekre. A jelenlegi kínálatnak a fele teljesen tejmentes, emellett van még cukormentes fagyaltunk, viszont nem kötöttünk kompromisszumot, amikor a minőségről volt szó. A fagylaltot készen vesszük, de francia alapanyagokból készül. Illetve még azt tenném hozzá, hogy talán az egyetlen egység vagyunk a városban, ahol nem kezelünk kézpénzt, csak és kizárólag bakkártyával lehet nálunk fizetni.

Hogy fogadták az emberek, hogy itt csak bankkártyával lehet fizetni?

Kaptunk hideget-meleget.  Viszont felállítottunk üzleti modellt, és kitartunk mellette. A vásárlóink, akik nálunk fogyasztják a fagylaltjukat vagy a jegeskávéjukat elfogadták, miszerint nálunk csak bankkártyás fizetéssel tudják lebonyolítani a vásárlást. Ez nem csak nekünk egyszerűsíti meg a kiszolgálást, hanem sokkal higiénikusabban is gyorsabban tudjuk kiszolgálni a vásárlóinkat is. Számítottunk rá, hogy lesznek visszajelzések, azonban sokkal kevesebb negatív visszhang érkezett hozzánk, mint amit eredetileg vártunk volna – Mohács egy kis város, gyorsan elterjedt a fagyi híre, és ezzel együtt a bankkártyás fizetés is.

Nem egy megszokott dolog konténerből fagyit árulni, hogyhogy erre esett a választás, mi ennek az oka?

Azért a konténer mellett tettük le a voksunkat, mert mobil, így bármikor át tudjuk szállítani. Ez azért fontos, mert egy révben helyezkedünk el, ami egy árteres terület. Ha árad a Duna, akkor kénytelenek vagyunk ezt elszállítani, erre pedig a konténer kivaló lehetőséget nyújt. Illetve így az emberek is láthatják, hogy konténerbe nem csak szállítani meg tárolni lehet, hanem egy kis újragondolással, számos más alternatívát is nyújthat.

Mit jelent a név, mozaikszó, vagy fantázia név?

A Koliko horvátul azt jelenti, hogy mennyi, ami úgy gondolom egy fagyizóban elég releváns kérdés: „mennyit adhatok a csokiból?”. Mohács közel van a horvát határhoz, mi a Sokac révnél üzemelünk, ráadásul Mohácson erős hagyománnyal él a sokac kultúra is – gondolok itt a Dunai mosásra, a Sokac babfőzésre, vagy a Busójárásra.

Mik a jövőbeli terveid? Terjeszkednél tovább, vagy valami másba is belekezdenél?

Egyelőre azt látjuk, hogy szeretnénk üzembiztosan kiszolgálni az igényeket, miután ebbe beletanultunk, akkor vannak további terveink is. Maga az elhelyezkedés eddig is egy forgalmas csomópont volt, most, ahogy megnyitottunk azt látjuk, hogy óriási érdeklődés övez minket, ezért gondoljuk, hogy ez egy önmagán túlmutató projekt is lehet. Ez tényleg egy olyan kulturális közösségi tér lehet, ahol az emberek életkortól függetlenül igényesen jól érezheti magukat. Amint megnyit a terasz, mindenképpen élő zenével szeretnénk megünnepelni azt. Így a fiatal tehetséges művészeknek is teret tudunk adni, hallassák a hangjukat, mutassák meg a virtuozitásukat és töltsék meg élettel ezt a teret. Emellett szeretnénk sportközvetítéseket és kertmozit is a teraszunkon.

Ami még érdekesség, hogy Mohács egy olyan vízparti város, kifejezetten szép és érdekes strandolásra alkalmas partszakasszal rendelkezik – azért, hogy az, aki a szigeten strandol ne maradjon fagyi nélkül, menetrendszerinti hajójárattal fogjuk majd kiszállítani a fagylaltot és hűsítő üdítőket. Emellett szívesen vesszük az érdeklődéseket esküvőkre, városi- és céges rendezvényekre is, valamint hamarosan indítjuk városon belül a házhozszállításunkat is.