Ellenzéki konzultáció indul a Fudan Egyetemről júniusban

Június 4-én pénteken indul és 13-áig vasárnapig tart a Fudan Egyetemről szóló konzultáció. A konzultációt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergellyel indította el közösen. Baranyi elmondása szerint a konzultáció célja, hogy nyomást gyakorloljanak a kormányra, hogy a ’22es választásokig ne lehessen megkötni a Fudan egyetemi szerződést.

Az úgynevezett „Négynemes konzultációhoz” 8 szervezet csatlakozott, akik online és offline formában bonyolítják le a konzultációt.

Döme Zsuzsanna, a MKKP társ-elnöke elmondta, hogy a konzultáción online ügyfélkapun és személyesen a konzultációs pontokon is lehet részt venni. Ehhez pedig egy budapesti lakcím vagy tartózkodási hely szükséges, valamint feltétel az is, hogy már elmúltunk 14 évesek.

A 4 kérdés pedig ezek lesznek:

  1. Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?
  2. Egyetért-e a kínai Fudan egyetem budapesti központjának létrehozásával?
  3. Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan egyetem budapesti központjának megépítésére?
  4. Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?

A konzultációt az aHang szervezi. Mellettük a konzultációban segédkezni fog a Kutyapárt, az MSZP, a Momentum, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Sétáló Budapest és a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület.

A Fudan Egyetem ellen nem csak konzultáció lesz júniusban, hanem tüntetés is, amelyet  Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője és a Budapest 6. számú egyéni választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje és a Szikra Mozgalom szervez június 5-én, szombaton.