Itt fesztiválozhatunk idén nyáron, ha minden jól megy

A közelmúltban tett nyilatkozatok alapján ha elérjük az 5 000 000 beoltottat, amikor a védettségi igazolvánnyal rendelkezők már ellátogathatnak zenés és táncos rendezvényekre, így megnyílik a lehetőség arra is, hogy ellátogassunk a megrendezésre kerülő fesztiválokra.

Összeszedtük egy csoportba mikor milyen programmal számolhatunk és az mennyibe fog kerülni.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
(2021. június 24-27.)

A szervezők azt ígérik, óriásit bulizhatunk a Dunakanyarban, Nagymaroson, hiszen olyan fellépők lesznek ott, mint a Halott Pénz, Russkaja, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdolna, a punnany massif, a Follow The Flow, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, az Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, Lóci játszik, a Supernem OFFICIAL, a Carson Coma és az Európa Kiadó.

Jegyet itt lehet vásárolni, elővételben a bérlet ára mindössze 20 900 Ft.

Facebook esemény itt.


Bánkitó Fesztivál
(2021. július 8-10.)

A szervezők tervei szerint idén egy kisebb rendezvényre lesz lehetőség. Kettő élőzenei és egy izgalmas elektronikus zenei helyszínnel fognak tudni üzemelni, az egyik az elmaradhatatlan Tószínpad, a másik a táborban az ország legkisebb nagyszínpada vagy legnagyobb kisszínpadja, ki milyennek látja. A magyar virtusnak megfelelően az idei talpalávalót a hazai zenekarok fogják hozni, míg a színház, civil-kult részlegen régi-új helyszínek lesznek a falu nyilvános tereiben.

Jegyárak: 11 000 Ft a napijegy, bérlet már elfogyott. Így ha szeretnél menni, siess. Sátorjegy 5 000 Ft

Facebook esemény itt.


Campus Fesztivál
(2021. július 21-25.)

A Debrecen-Nagyerdőben megrendezésre kerülő fesztivál, ha minden igaz, idén sem marad el. A jegyértékesítés megkezdődött, a programokról azonban még nincs sok információ, a honlap szerint ezek hamarosan elérhetővé válnak.

Jegyek: 15 990 Ft a bérlet a Debreceni Egyetem hallgatóinka, a többieknek pedig 19 990 Ft

Facebook esemény itt.


Gólem Fesztivál
(2021. augusztus 5-8.)

A negyedik Gólem Fesztivál idén is megrendezésre kerül ez az egészen egyedülálló rendezvény Dunaújvárosban, a mesés hangulatú Szalki-szigeten. Magyarország és Európa minden tájáról származó fiatal, feltörekvő előadók és zenekarok tucatjait vonultatja majd fel az esemény, ami egyben egy közösségi rendezvény is, így mindenkit arra bátorítanak, hogy legyen tevékeny részese a fesztiválnak.

Facebook esemény itt.


Kolorádó Fesztivál
(2021. augusztus 11-14.)

A fesztivált az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészparkon belül kerül megrendezésre, Nagykovácsi mellett, a Budai hegyekben, egy szépen rendben tartott erdős-mezős környezetben. A rendkívüli helyzet ellenére már most sok név nyilvános a fellépők közül. (https://kolorado.hu/program/ ) Mivel a fesztivál rendkívül közel van Budapesthez, sőt Nagykovácsiba még a BKK járatai is elérhetőek, szállásra nem kell költeni. Ha mégsincs kedved hazamenni a helyi táborban, kunyhóban vagy jurtában is alhatsz.

Bérlet elővételben még kapható 21 900 Forintért.

Facebook esemény itt.


EFOTT Fesztivál
(2021. augusztus 11-15.)

A Velencei-tó melletti fesztivált idén szeretnék a szervezők megrendezni és erre már ki is tűzték az időpontot. Fellépőkről még egyelőre nincs hír, de vélhetően, ha elérjük a 6 000 000 beoltottat és nyilvános lesz az új korlátozó szabályozás, már többet fogunk tudni.

A bérlet ára 34 990 Ft, melyet már meg lehet vásárolni. A bérlet nem jogosít fel a kemping használatára, azt külön kell megvásárolni.

Facebook esemény itt.


B my Lake Festival
(2021. augusztus 18-21.)

A Balatonhoz tervezett fesztiválról egyelőre az időponton kívül semmit nem lehet tudni. Nincs megnevezve a pontos helyszín, nem lehet jegyeket venni, de még egyetlen fellépő neve sem nyilvános.

Az elmúlt időszak miatt azonban valószínű nem kell aggódni a szervezőknek, hiszen a hosszú szünet után hamar el fognak fogyni a jegyek.

Facebook esemény itt.


Strand Fesztivál
(2021. augusztus 19-21.)

Annyi biztos, hogy a fellépők között ott lesz Ellie Goulding, Parov Stelar, a SUM 41 és Timmy Trumpet is. A Balatoni fesztiválra még a jegyértékesítés sem kezdődött meg, így további információk is csak a későbbiekben lesznek elérhetőek.

Jegyárak: 36 990 Ft a bérlet, melynek értékesítése május 18-án indul.

Infók majd itt.


Fishing on Orfű
(2021. augusztus 24-28.)

A Pécs melletti fesztivált eredetileg júniusban szervezték volna meg, azonban a szervezők szerint ilyen rövid idő alatt már nem tudták volna megszervezni az esemény megfelelő minőségben, ezért azt augusztus 24-28. között szervezik meg Orfűn.

Mindamellett, hogy a legjobb hazai zenekarokat hallgathatjuk meg, a bérletárhoz is jó áron hozzájuthatunk, a 4 napos bérlet ára 26 990 Ft.

Facebook esemény itt.