A Momentum is Márki-Zayt támogatja Hódmezővásárhelyen

A Momentum sem indít jelöltet Csongrád megye 4-es számú választókörzetében, helyette Márky-Zay Pétert támogatják – jelentették be a párt Facebook oldalán csütörtök reggel.

A közleményből kiderült, hogy szerintük a 2022-es kormányváltáshoz mind a 106 körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell megtalálni, és Csongrád megye 4-es számú választókörzetében Márki-Zaynak van ott a legtöbb esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Márki-Zay Péter 2018-ban legyőzte a Fidesz helytartóját Hódmezővásárhelyen, ezzel megmutatta, hogy az ellenzéki pártok együttműködésében mekkora erő lakozik. 2019-ben ismét nyerni tudott és a testületi többséggel a háta mögött irányítja a várost. Nála kevés politikus küzd jobban a rendszerszintű korrupcióval szemben, ezért ő a Fidesz legnagyobb ellenfele a körzetben -írták Hódmezővásárhely polgármesteréről.

Múlt hét hétfőn írtunk arról, hogy a Jobbik is visszalépett Márki-Zay Péter javára, ugyanis ők is úgy látják, hogy neki van a legtöbb esélye ’22-ben győzedelmeskedni a választókörzetében.