Nyomozás folyik Boris Johnson karibi nyaralásával kapcsolatban, amelyen Carrie Symonds-al vett részt 2019 karácsonyán. Nem tisztázott ugyanis, pontosan ki finanszírozta a rendkívül költséges utazást. (Guardian)
Kathryn Stone, a parlamenti szabványbiztos hétfőn reggel megerősítette, hogy vizsgálatot folytat a képviselők magatartási kódexének megsértésével kapcsolatban.
Nem ez az első gyanús körülmény az Egyesült Királyság miniszterelnökének ügyei körül, ugyanis a Választási Bizottság kérésére tovább folyik a nyomozás a Konzervatív Párton belül azon állítások miatt, miszerint a Johnson és Symonds Downing Street-i lakásának felújítási munkálatainak fedezésére szolgáló kölcsönt nem jelentették be megfelelően és jogszerűen.
Úgy tűnik, hogy a múlt héten zajló helyi választások előtt a miniszterelnök ellen kezdeményezett vádak nem rontották jelentősen hírnevét a választók körében, legalábbis ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
A konzervatívok belső köreiben azonban mégis kialakult egy elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy a párt átláthatatlanabb a finanszírozás és a nyilatkozatok kérdésében, mint azt eddig gondolták.
A Johnson ellen folytatott vizsgálatot azután kezdeményezték, miután a miniszterelnök 2020 elején Mustique-ba utazott. A Daily Mail jelentése szerint Johnson ekkor 10 napot töltött egy luxusvillában röpke 15 ezer Font értékben – elméletileg mindezt a Carphone Warehouse alapítója és a konzervatív adományozó, David Ross jóvoltából.
Johnson valóban regisztrált a nyilvántartásban egy bizonyos Rosshoz köthető „természzetbeni juttatást”, amelynek értéke pont 15 000 Font volt. A részletek alapján Ross biztosította Johnsonnak a „magánszállást a kétszemélyes nyaraláshoz” St Vincentben és a Grenadine-szigeteken 2019. december 26. és 2020. január 5. között.
Kérdések akkor merültek fel, amikor a Daily Mail szerint Ross szóvivője eredetileg azt nyilatkozta, hogy Ross nem fizetett az utazásért, és az állítást “hibának” minősítette. Ezek után azonban ismét helyesbített, és kijelentette, hogy csupán „megkönnyítette” az utazást. Látható tehát, hogy már a nyilvánosság előtt is gyanúsan sok zavaros tényező került a képbe.
A szabványügyi biztos elmondta, hogy a képviselők magatartási kódexének a helytelen állításokkal kapcsolatos része kimondja:
„A tagoknak lelkiismeretesen kell eleget tenniük a ház követelményeinek az érdekek nyilvántartása tekintetében és a tagok pénzügyi nyilvántartásában. Mindig nyitottnak és őszintének kell lenniük a ház vagy annak bizottságai bármely eljárása iránt, valamint a miniszterekkel, tagokkal, köztisztviselőkkel vagy állami tisztségviselőkkel folytatott bármilyen kapcsolattartásra.”
A nyomozás bejelentését követően Ross szóvivője elmondta: „Ross úr valóban segített Johnson utazásában, hiszen 15 000 Font értékben biztosított neki szállást. Éppen ezért a nyilvántartásban közölt juttatás helyesen volt regisztrálva.”
Angela Rayner, a Labour helyettes vezetője hozzátette:
„A nyilvánosságnak joga van tudni, ki fizette Boris Johnson luxus karibi nyaralását és lakásának felújítását. A legfontosabb, hogy tudnunk kell, mit ígértek vagy vártak ezek az adományozók a nagylelkűségük fejében.”
Amikor a Labour először kezdeményezte az ügy kivizsgálását, Johnson szóvivője így reagált: „Minden erre vonatkozó átláthatósági követelmény teljesült.”
Kiemelt kép: Chris J Ratcliffe/Getty Images