EMMI: csak annak kell fizetnie a tesztelésért, aki nem akarja beoltatni magát

„A teszteket a beteg a kórházakban is megcsináltathatja, de ha úgy döntött, hogy nem kéri az oltást, akkor a kórházban is fizetnie kell.” – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Klubnak.

Kásler Miklós Facebookon jelentette be pénteken, hogy május 13-tól újraindulnak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások. Viszont a betegek felvételének feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal kell rendelkezniük, vagy a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR teszt eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigén gyorsteszttel rendelkeznek.

Szombaton pedig a Telex kérdésére kiderült, hogy „Aki nem oltatja be magát, az saját költségére kérhet PCR tesztet, és gyorstesztet.”

Az RTL kérdésére ezt pontosították az EMMI azzal, hogy aki önhibáján kívül, például az egészségügyi állapota miatt nem tudta felvenni az oltást, annak a tesztet a kórház finanszírozza. Aki pedig még nem kapta meg a védettségi kártyát, az az oltási papír bemutatásával, vagy elektronikus rendszeren keresztül is ellenőrizhető.

Viszont aki úgy döntött, hogy nem kéri az oltást, annak fizetnie kell a tesztekért. 

Az RTL megkérdezett egy egészségügyi közgazdászt, aki szerint azért aggályos a szabályozás és emiatt lehetnek olyan példák, hogy valaki nem tudja kifizetni a tesztet, ezért a beavatkozást se tudja elvégeztettni.