26 C
Budapest
2021. június 23., szerda

Maszk nélküli próbakoncert Liverpoolban

Már többször is beszámoltunk, hogy tartottak egy 5000 fős próbakoncertet Barcelonában, ahol kötelező volt a maszk viselése. Most viszont Liverpoolban távolságtartás és maszk nélkül került sor egy próbakoncertre a kormány Eseménykutatási programjának részeként.

A Covid megkezdése óta az első „majdnem normális” koncertre Liverpoolban került sor vasárnap. Az eseményen 5000 fő vett részt önkéntesen maszkok és távolságtartás nélkül. A résztvevők mind belegyeztek abba, hogy kísérleti nyúlként a kormány Eseménykutatási programjának részesei, így vizsgálni tudják a vírus terjedését a tömeges eseményeken.

Az egyik feltétele a koncertre való belépésnek egy negatív Covid-teszt volt, illetve a résztvevőknek be kellett tölteniük a 18. életévüket. A rendezvény után meg kellett ismételni a PCR-tesztet, hogy ismerhetővé váljon a fertőzési ráta. Ennek eredménye a napokban várható.

 A Sefton Park adott helyszínt a próbakoncertnek, ahol a Blossoms Stockport zenekar lépett fel.

Az egész idő alatt fesztiválhangulat uralkodott. A bároknál kígyóztak a fiatalokból álló sorok, lehetett túlárazott, papírpoharas sört is kapni. A résztvevőknek szinte teljesen életidegen volt, hogy végre elhagyhatták a házaikat és önfeledten szórakozhattak. Továbbá nem kellett tartani a hatóságoktól sem, mert teljesen legálisan jól érezhették magukat többedmagukkal a maszk viselése nélkül.

A koncert volt a legnagyobb az Egyesült Királyságban, mióta Covid-19 tavaly márciusban elkezdődött.

A kép csak illusztráció, a koncertről készült fotókat itt találhatjátok.

(The Guardian)

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink