A fehér maszkoktól eltekintve, minden olyan volt a mintha az egész járvány meg sem történt volna.
A barcelonai Palau Sant Jordi sportarénában ötezer rajongó vett részt egy koncerten. Az egyetlen szabály a koncert szervezői által biztosított kiváló minőségű arcmaszkok szigorú használata volt. A résztvevők mindegyikét aznap tesztelték le. Az esemény célja az volt, hogy teszteljék a maszkok hatékonyságát, továbbá azt, hogy miként lehet majd kulturális eseményeken megakadályozni a vírus terjedését.
A jegyvásárlók három barcelonai helyszín közül választottak, ahol szombat reggel gyors antigéntesztet csináltathattak. A negatívra teszteltek egy kódot kaptak SMS-ben, melynek segítségével tudták érvényesíteni a 19 órakor kezdődő koncert jegyeüket.
A szívbetegségben, rákban szenvedőket vagy azokat, akik kapcsolatban álltak az elmúlt hetekben a COVID-19 által fertőzött személlyel, arra kérték, hogy ne jelentkezzenek be az eseményre.
A szervezők elmondták, hogy ez volt az első nagy közönséggel rendelkező kereskedelmi esemény Európában a világjárvány idején.
A koncertre minden jegy elkelt. A jegyek 23-28 euróba kerültek (nagyjából 10 ezer forint ) melyek tartalmazták a teszt költségeit és a kötelező arcmaszkot, amit viselni kellett kivéve, ha étkezni vagy inni szerettek volna résztvevők, erre a kijelölt helyeken volt lehetőség.
A koncertet a helyi hatóságok és a barcelonai The Fight AIDS and Infectious Diseases Foundation szakértői támogatták, akik esettanulmányt is készítettek egy kisebb, 500 fős koncertről még decemberben. Azt mondták, hogy az előzetes esettanulmány eredményei azt mutatták, hogy az antigén tesztekkel végzett előszűrés és az arcmaszkok használata megelőzte a fertőzéseket a koncerten, annak ellenére, hogy nincsenek társadalmi elhatárolódási szabályok.
„Ez egy újabb kis lépéssel beljebb kerültünk a koncertek és kulturális események megtartása felé a pandémia idején” – mondta Dr. Boris Revollo, az egészségügyi protokollok kidolgozásában részt vevő virológus.
Amellett, hogy tízszer nagyobb volt, mint a decemberi koncert, ezúttal nem volt kontrollcsoport fenntartva a koncertterem előtt.
Ezekkel az információkkal a Revollo csapata elemzi majd az 5000 koncertlátogató fertőzöttségi arányát az általános lakosság összehasonlításában, hogy lássák, vannak-e olyan eltérések, amelyek fertőzésre utalhatnak a koncerten.
(CBS News)