A WHO jóváhagyta a Moderna alkalmazását

Az WHO (Egészségügyi Világszervezet) tegnap tette közzé, hogy engedélyeték a Moderna által fejlesztett koronavírus elleni vakcinát. Az engedélyezés azonban csak vészhelyzeti alkalmazást tett lehtővé – írta az AFP.

A WHO várhatóan jövő héten közli, hogy a Sinopharm-t és a Sinovac Biotech koronavírus elleni vakcináit alkalmasnak találják-e. – számol be a Reuters. Mariangela Simao, a WHO főtitkárhelyettese elmondta: Míg ezen a héten a Sinopharm és Moderna Magyarországon is használt vakcináit vizsgálták, jövő héten kerül sor a kínai Sinovac oltóanyagára is.

A WHO vészhelyzeti engedélye két szempontból fontos: egyrészt biztosítja a nemzeti egészségügyi hatóságokat arról, hogy az adott vakcina hatásos és biztonságos. Másrészt pedig az oltóanyagok engedélyt kapnak a COVAX programban való részvételre. A COVAX program lényege, hogy a szegényebb országok is hozzájuthassanak koronavírus elleni oltóanyagokhoz – írja a Reuters.

Simao elmondta: fontos, hogy minél több vakcina elérhető legyen. Többek között azért is, mert az indiai kormány megtiltotta az oltanyagok exportját az ottan ijárványhelyzet miatt. Ez amiatt is gond, mert a COVAX vakcináinak nem elhanyagolható része innen származott.