A kormány visszavonja a civiltörvényt

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kormány beadta a azt a javaslatot, amelynek értelmében a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény hatályát veszti, vagyis visszavonják a civiltörvényt – írja a Hvg.

A portál hozzáteszi, hogy 20 millió forintos mérlegfőösszeg fölött majdnem minden szervezetről az Állami Számvevőszék készít évente jelentést.

Az EU Bírósága még tavaly nyáron jelentette ki, hogy a 2017-es magyar civil törvény nem összeegyeztethető az uniós joggal. Szerintük a nyilvántartásbavételi, bejelentési és közzétételi kötelezettségek előírása a bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatásban közvetlenül vagy közvetve részesülő civil szervezeteknek hátrányosan megkülönböztető. Az ehhez kapcsolódó szankciókat indokolatlan korlátozásoknak nevezték.

Mint ahogy említettük, ez mind nyáron történt, a kormány azonban csak most nyújtotta be a törvény visszavonására tett javaslatot.

A javaslat benyújtásával egy időben azonban egy új szabály is kilátásba kerül: Minden olyan egyesületről és alapítványról, amelynek a mérlegfőösszege eléri az adott évben a 20 millió forintot, az Állami Számvevőszék készít vizsgálatot évente. Ez alól a sportegyesületek, a vallási közösségek, valamint a nemzetiségi szervezetek jelentenek kivételt.