Szerbiában 10 ezer embernél vizsgálták meg az oltások utáni ellenanyag-termelést, íme az eredmények

Az ország ugyanazokat a Covid-19 elleni vakcinákat alkalmazza, mint Magyarország.

A Nukleáris Energetikai Intézet (INEP) tízezer beoltott ember vérmintáján végzett antitest vizsgálatot, és az eredmények szerint az összes forgalomban lévő oltóanyag valós védelmet alakít ki a vírussal szemben.

Marija Gnjatović, az INEP kutatója a Danas szerb lapnak elmondta, hogy a vizsgálatot két héttel az első, illetve két héttel a második vakcina beadását követően is elvégezték ugyanazoknál a személyeknél. Kiemelte azonban, hogy nem az antitestszám mértéke jelzi egyedül a kialakult védelmet, de egy jó fokmérője lehet annak, hogy melyik korosztály milyen módon reagál a megkapott oltásokra.

A 10 ezer vizsgált személynél az oltásokkal kapcsolatos haláleset nem történt.

A tesztelés során megállapították, hogy a Pfizer vakcina már az első adag alkalmazásakor antitesteket termel a szervezetben, ez a beoltottak több mint 85 százalékánál két héttel az első oltás beadása után történt meg, míg a második dózisnál a vizsgált emberek szervezetének 95 százalékában.

A Szputnyik V első adagja után először 3 héttel mértek releváns antitestszámot, a második adag oltás után a beoltottak 92 százaléka termelt antitesteket.

Az AstraZeneca vakcinája a vizsgálaton hasonlóan jól teljesített, habár abból a második dózist még nem kapták meg az érintettek.

A Sinopharm is jól vizsgázott a 20-65 éves korosztály köreiben, az antitestválasz két héttel az első dózis után itt is nagy mértékben bekövetkezett, a második adag után pedig a beoltottak több, mint 90 százalékánál mértek antitesttermelést.

Ez a vakcina az idősebb generációnál azonban gyengébb eredményeket ért el a vizsgálat folyamán.

Marija Gnjatović erre azt mondta, hogy ez mégsem garancia arra, hogy az ő szervezetük a kínai vakcina beadása után ne lenne immúnis a koronavírusra. Szerinte ezen kívül még a sejtes immunitást is figyelembe kell venni, de úgy gondolja, hogy

a vizsgálat így is megnyugtató eredményt hozott, hiszen az emberek szervezete láthatóan aktívan reagál, és védelmet alakít ki hatásukra.

(Fotó: MTI/Rosta Tibor)