Újra embereket küldene a Holdra a NASA

Az amerikai űrügynökség (NASA) Elon Musk, SpaceX nevű jól ismert, kísérletező szellemű űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelem-jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével. Az egység két űrhajóst visz majd az égitestre – közölte a NASA április 16-án.

2,9 milliárd dollár (nagyjából 874 milliárd forint) értékű szerződés a NASA, Artemis nevű programjának egy része. Ennek keretében a tervek szerint legkésőbb 2024-ben asztronautákat küldenek a Holdra. Ez egyben előkészítője lesz a Marsra tervezett küldetéseknek is.

A tervezett küldetésben négy űrhajóst indítanak egy Orion nevű űrhajóval Hold körüli pályára. Ott kettőjüket várni fogja egy leszállóegység, amivel landolni tudnak a Hold felszínén.

A NASA tájékoztatása szerint a leszállóegységnek, azaz a SpaceX Starship-nek tágas kabinja lesz két légzsilippel. Erre azért van szükség, hogy az űrhajósok holdsétákat is tehessenek. A tervek között szerepel egy teljességgel újrahasznosítható fel- és leszállórendszer kifejlesztése is. Ezzel a rendszerrel nem csak a Holdon történő fel -és leszállást lehet majd biztosítani, de kaput nyit a Marsra való utazásra is.

A két űrhajós (akik közül a tervek szerint legalább az egyik nő lesz) nagyjából egy hétig folytat majd kutatást a Holdon, mielőtt visszatér a Földre. A NASA tervei szerint az Artemis program keretében az első színes bőrű űrhajós is eljuthat a Holdra.

Forrás: MTI