Karácsony Gergely Facebook-posztban reagált Palkovics László tegnapi kormánybiztosi kineveztetésére. Ő került a Diákváros Budapest projekt élére, Fürjes Balázs helyett. Erről korábban itt írtunk.
A főpolgármester posztjában együttérzését fejezi ki Fürjes Balázs és Vitézy Dávid felé, akiket „megalázott” a saját kormánya. Ezután megerősíti, hogy: „kitartok a Budapesti Diákváros, vagyis több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügye mellett. És nem engedek.”
Karácsony szerint a Orbán Viktor Budapestel a 2019-es önkormányzati választás utáni megállapodást elárulta az első szembejövő kínai delegációnak. Elmondása szerint titokban hozta a kormányhatározatot, amiben odaígérte a Diákváros területét a kínai Fudan Egyetemnek.
„…kínai vállalatok építhetnek meg 500 milliárdos kínai gigahitelből, amelynek árát persze a magyar adófizetőknek kell évtizedekig törleszteniük.” – írja a főpolgármester
Karácsony Gergely szerint az derül ki az április 16-i határozatból, hogy a kínai egyetemet a Diákváros helyére akarják telepíteni. Posztját így zárja:
Újra mondom: egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből.