Mostantól Hollandiában sem adnak 60 év alattiaknak AstraZenecát

Kótaj, 2021. március 19. Az asszisztens kiveszi a hûtõszekrénybõl az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinát Kiss Csaba kótaji háziorvosi rendelõjébe 2021. március 19-én. MTI/Balázs Attila

A holland kormány pénteken jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti az AstraZeneca vakcina alkalmazását a Covid-19 fertőzés ellen a 60 éven aluliak számára. -írja az NL Times.

A döntést Hugo de Jongeamid egészségügyi miniszter hozta meg, aki közleményében megerősítette, hogy a vakcina beadása nagy eséllyel összefügghet a bekövetkezett vérrögképződésekkel.

A döntés azután született meg, hogy további öt esetet regisztráltak 25–65 éves nőknél, akiknél az AstraZeneca vakcina beadását követő hét-tíz napon belül „alacsony trombocitaszám és kiterjedt trombózis” jelentkezett. Az egyik nő tüdőembóliában halt meg. Két másiknak hasonló problémái voltak a tüdejével, egyikük agyvérzésben szenvedett, egy másik nőnek pedig kiterjedt hasi vénás trombózisa is volt, egynek pedig vérrög alakult ki a lába artériáiban.

Hollandiában addig nem folytatják a 60 év alattiaknál a vakcina alkalmazását, amíg az Európai Gyógyszerügynökség nem tesz nagyobb előrelépést annak megállapítására, hogy a vérrögök valóban az AstraZeneca vakcina által okozott mellékhatások-e. 

Szerdán egyébként Németország is meghozta ugyanezt a döntést.

„Semmi kétség nem lehet a vakcinák biztonságosságával kapcsolatban. A döntő kérdés továbbra is az, hogy oltás utáni véletlenszerű reakciókról van szó, vagy az oltás miatt bekövetkezett panaszokról.”

-mondta De Jonge a Parlamentnek címzett levelében. 

Az Egészségügyi Minisztérium közölte, hogy az AstraZeneca oltásra váró 59 éves vagy annál fiatalabbak számára törlik az előre meghatározott időpontokat. A 60 éves és annál idősebbek továbbra is megkaphatják a vakcinát. Ennek egyik oka, hogy a vérrög nagyobb mennyiségben alakult ki fiatal beoltottaknál, illetve az idősebb emberek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a Covid-19 megbetegedéseknél, így náluk nem lehet semmilyen oltást szüneteltetni.

A vakcina felfüggesztése legkorábban szerdáig tart, amikor az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan részletesebben megvizsgálja a vérrögképződés és az AstraZeneca oltóanyaga közötti összefüggéseket. 

Hollandia március 18-ig becslések szerint körülbelül 885 000 adag AstraZeneca oltást kapott, amelynek mostanra nagyjából a felét használták fel.