Jövő héttől kezdődik a pedagógusok oltása

Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

A 24.hu birtokába került egy levél, amelyet az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós küldött a köznevelési intézeteknek a pedagógusok oltásával kapcsolatban.

A miniszter az intézmények vezetőihez intézett levélben hangsúlyozza, hogy az iskolai tanítás egy héttel azután indulhat újra, amikor már 2,5 millió ember megkapta a vakcinát. Kiderült továbbá, hogy nemcsak a pedagógusokat, de az egyéb óvodai és iskolai dolgozókat is beoltaná a kormány.

Mint azt korábban megírtuk, Orbán Viktor reggel a Kossuth-rádióban azt ígérte, hogy az iskolák április 19-én tudnak majd kinyitni.

Az oltakozás két lépésben történik majd. Első körben azokat hívják be SMS-ben, akik márcus 24. előtt regisztráltak a vakcinára. Az ő beoltásuk akár már jövő héten elkezdődhet.

Akik jövő hétfő éjfélig pótolják esetlegesen elmaradt regisztrációjukat, azok a második körben biztosan sorra kerülnek. Ők húsvét után számíthatnak a behívásra.

A miniszter arra kérte az intézményvezetőket, hogy hívják fel a dolgozók figyelmét a regisztráció fontosságára.