„Kizárólag politikai oka van annak, hogy a koronavírus elleni orosz és kínai vakcinát még nem hagyták jóvá világszinten, pedig megfelelnek a hatékonysági és biztonsági követelményeknek„
– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán élő Facebook-bejelentkezésében.
Az Európai Unió francia elnöksége összehívta az uniós külügy- és egészségügyi minisztereket, így Szijjártó Péter is Lyonba utazik. Főként a koronavírussal folytatott világméretű harc lesz napirenden, ahol különös figyelmet szentelnek a fejlődő országok megsegítésére is.
Ameddig az ilyen országokban alacsony az átoltottsági szint, addig további új variánsok tudnak kialakulni. Szerencse, hogy a vírus a sok mutálódásnak köszönhetően egyre gyengébbé is vált, de persze a megfertőződés mértékében az oltásnak is szerepe van.
A WHO főigazgatója szerint a a vakcinagyártás csak kapacitási kérdése.
A külügyminiszter szerint csak politikai okok miatt nem történik az orosz és kínai vakcinák világszintű engedélyezése, hiába felelnek meg a a hatékonysági és biztonsági követelményeknek.
„Az emberek életének megmentése nem lehet politikai kérdés”
– emelte ki a miniszter.
Szijjártó Péter elárulta a másik okát is lyoni látogatásának. Ebben a térségben több mint 20 ezer magyar lakik, így szeretnének nekik konzuli képviseletet nyitni a városban, ezzel megkönnyítvén ügyeiknek lebonyolítását.
Kiderült az is, hogy Franciaország a kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak. A lyoni és a párizsi régió pedig egyaránt fontos a gazdasági kapcsolatok szempontjából, ugyanis ezekben a régiókban számos, Magyarországon jelentős beruházással rendelkező, magas technológiai színvonalat képviselő cégnek van a bázisa.
„A francia vállalatok magyar beruházásai pedig az elmúlt években fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartásában”
– hangoztatta a miniszter.
(MTI nyomán)