Orbán: 16,5 millió ember beoltására elegendő vakcinát rendeltünk

Orbán Viktor rendhagyó módon vasárnap adott interjút a Kossuth Rádióban, ugyanis a miniszterelnök Jeruzsálembe látogatott, ahol Benjámin Netanjahu izraeli és Andrej Babiš cseh kormányfővel tárgyalt.

A miniszterelnök elmondta, hogy személyzetből, aki be tudja adni a vakcinát abból van elég. A probléma viszont az oltásokkal van. Orbán elmagyarázta, hogy 13 millió emberre elég nyugati vakcinát rendeltek, de ez nagyon lassan halad. Ezért 3,5 millió keleti (orosz és kínai) vakcinát is berendeltek.

Tehát összesen 16,5 millió ember beoltására elgendő vakcinát rendeltünk.

Közölte Orbán Viktor.

Az orosz és kínai oltóanyag általában időben érkezik, az unió által szétosztott vakcinák pedig nem, vagy nagyon lassan érekznek – tette hozzá.

A műsorvezető megkérdezte, hogy a kórházak bírni fogják-e a terhelést, ugyanis egyre több kórházban 90 százalékos a telítettség. A miniszterelnök erre válaszul azt adta, hogy a mai nap folyamán tárgyal a kórházak igazgatóival, hogy mennyire készültek fel a következő hétre, ugyanis a jövőhét lesz az eddgi legnehezebb hét. Kórházi ágyak terén a miniszterelnök szerint népesség arányosan

Nekünk több ágyunk van mint bárkinek Európában, és nálunk van a legtöbb lélegeztetőkészülék is.

A harmadik hullám az eddigi legsúlyosabb, de jóhír viszont, hogy már meghaladta a 3 millió főt az oltásra regisztráltak száma.

Orbán a Politico cikkére is reagált, amely szerinte egy Sunyi hazugság. Azzal magyarázta a raktáron levő vakcinákat, hogy az azért van raktáron, mert a második adagot még nem adták be. A beérkezett szállítmányokat megvizsgálják, és utána rögtön eloltják – tette hozzá.

A kormányfő „bemutatatta” AstraZeneca vállalattól kapott levelét, amelyben azt írták, hogy néhány százezerrel kevesebb vakcinát küldenek majd.

Aki nem rendelt keleti vakcinát, az nem tud mit csinálni. 

Szóba került az orosz és kínai vakcinaszerződések nyilvánosságra hozatala, és azok ára is. Orbán azt mondta, hogy a kormány a keleti vakcinákért fizetett árnál drágábbat is hajlandó lett volna fizetni, ha azzal életeket menthetnek.

Orbán beszélt a baloldal oltásellenes kampányáról is, és a kormánynak a járvánnyal párhuzamosan ezzel is küzdenie kell. Úgy fogalmazott, hogy egyszerre kell küzdeni a baloldallal és a járvánnyal. Amikor emberek élete forog kockán, akkor morálisan vállalhatatlan mélypont, hogy egyesek ebből politikát csinálnak.

A vírus mutánsai kapcsán a miniszterelnök azt mondta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a Magyarországon elérhető 5 fajta vakcina minden eddig megismert mutációra ellen hatásos.