Napi paradox: Kína szerint amerikai laborból került ki a vírus

A kínai állami média a WHO kedden megtartott sajtótájékoztatója után a Világszervezet egy hónapos kutatásait arra kezdte rögtön felhasználni, hogy elterelje Kína felelősségét a vírus terjedéséről. Bár az Egészségügyi Világszervezet wuhani csapatát vezető Peter Ben Embarek a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nincs köze semmilyen laboratóriumnak a vírus elterjedéséhez, a kínai kommunista propaganda előnyt próbál kovácsolni a maroknyi adatokból, és szerintük nem rájuk, hanem az amerikaikra kellene összpontosítani a kutatások során.

Ahogy a CNN megírta, a WHO egy hónapig tartó kutatásait az állami média arra használja fel, hogy bizonyítsa a vírus már jóval hamarabb, Kínán kívül kezdett elterjedni és paradox módon mégis laborból került ki a vírus, méghozzá amerikai laborból.

„Az amerikai laboratóriumok világszerte jelen vannak. Miért kell Amerikának ennyi laboratóriumot üzemeltetnie? Mi a célja?”

– idézi Zeng Guang, Kína Betegségellenőrzési Központjának vezetőjének szavait a CNN.

A vezető szerint az amerikaiak sok tekintetben megkövetelik, hogy mások nyitottak és ellenőrizhetőek legyenek, csak azért, hogy ők ne legyenek azok. Hozzátette, hogy a WHO-nak nem Wuhant vagy Kínát, hanem az Egyesült Államokat kellene a vizsgálatok középpontjába állítani és globálisan követni a vírus terjedését.

A WHO csapatával együtt dolgozó kínai delegáltak mindent megtesznek, hogy az állami médián keresztűl tisztázzák Wuhant. A WHO tegnap megerősítette, hogy a huanani piacon már hamarabb jelen volt a vírus, Liang Wannian, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság (NHC) vezető szakértője erre építve megy tovább összeesküvés-elméletével: szerinte a vírus csakis külföldről importált fagyasztott élelmiszereken keresztül juthatott el a kínai piacra és terjedt tovább világszerte.

A Kínai Kommunista Pártnak muníciót jelentett a tegnapi sajtótájékoztató, a nemzetközi olvasókat is elérő állami napilap, a China Daily A vírus eredetét nem szabad földrajzilag lekötni címmel hozott le cikket a témában, de hasonlóan hárít a többi központi irányítású lap is a CNN szerint.

Miért terel Kína?

Az ázsiai ország a wuhani eseteket elég későn jelentette a WHO-nak. Az első esetek ugyanis 2019. december 12. és december 29. között jelentek meg a településen, és Wuhan csak 2020. január 23-án került zár alá, addig pedig Japánban, Dél-Koreában, Thaiföldön és az Egyesült Államokban is szétterjedt, így válva világjárvánnyá. A kommunista állam mindennek tetejébe pedig a nagy tömegeket és a külföldi turistákat is vonzó Holdújévet is megtartotta, ami tovább segítette a vírus terjedését. Az ország tehát bürokratikus és politikai indíttatású hibákat követtek el, ezt pedig tereléssel próbálják eltussolni, hogy a „közönségkapcsolati katasztrófát”.