A cég bejelentette, hogy törli az oltásellenes, és a koronavírus vakcinával kapcsolatos fals információkat elterjedésük megfékezése érdekében.
A Facebook hétfőn jelentette be, hogy törölni fogja a koronavírussal, és az oltásaival kapcsolatos hamis állításokat tartalmazó posztokat, a Facebook és az Instagram platformjain egyaránt. Emellett pedig azt tervezik, hogy a koronavírussal kapcsolatos kereséseknél megjelenítik az országok hivatalos koronavírus oldalait. A mi esetünkben ez a koronavirus.gov.hu lehet. Az Instagramon pedig az oltásellenes posztokat hirdető fiókok alacsonyabb rangsorolásra számíthatnak a következő hetekben – olvasható a cég egyik bejegyzésében.
Egyébként ezt az intézkedést állítólag már régóta tervezi a Facebook, és korántsem csak a Covid–19-hez kötődik. Az vakcinaellenes összeesküvések ugyanis már évek óta tombolnak a Facebookon.
Nem ez az első próbálkozása a cégóriásnak.
Az Egyesült Államokban csaknem két éve kitört kanyaró járvány idején a Facebook megfogadta, hogy a vakcinákkal kapcsolatos hamis állításokat korlátozni fogják. De helyette csak törölték őket.
2019 márciusában pedig a keresésekben a háttérbe szorította a vakcinaellenes posztokat és csoportokat. így azok nem jelentek meg az ajánlott találatok között.
Tavaly decemberben is volt egy hasonló bejelentésük a Covid-19 oltással kapcsolatos valótlan összeesküvés elméletekkel kapcsolatban. Az ilyen jellegű posztokat törölték arra hivatkozva, hogy hozzájárulnak a közvetlen erőszak vagy fizikai sérülés kockázatához.
fotó: Olivier Douliery/AFP/Getty Images