Az egyik helyi képviselő szerint nem kell aggódni, mert még készül az út, hiába készült el a felfestés, ami egy ilyen munkánál mindig az utolsó fázis.
Villanyoszlop az út közepén, megrepedt és süllyedő aszfalt és az út szintjéhez képest jóval kiemelkedő csatorna fedő – ez jellemzi most azt a bicikliutat, amit szeptember 30-ig kellett volna átadni a támogatási szerződésről szóló információs tábla szerint.
A képeket a Salgótarján régen és most Facebook oldal osztotta meg, ahol a helybéliek is arról számoltak be, hogy amit láttak, az bizony messze van a tökéletes munkától.
Van olyan útszakasz, ahol az egyik irányba haladó sáv annyira leszűkül, hogy jól láthatóan nem lehet elférni a villanyoszloptól, vagy legalábbis nagyon gyakorlottnak kell lenni, hogy épségben ki lehessen kerülni azt.
Az pedig különösen veszélyes, hogy a csatornafedő jelentősen kiemelkedik az út szintjéhez képest. Ráadásul a vállalkozó a felfestést itt is megcsinálta, tehát nem valószínű, hogy alapvetően úgy gondolta, hogy érdemes lenne egy szintbe hozni a kerékpárutat és a fedőt.
Arról nem is beszélve, hogy az út itt is me van repedve, ahogy a mindössze 7 kilométeres szakasz több pontján.
Az egyik önkormányzati képviselő nem értette, mi a problémája a salgótarjániaknak a kerékpárúttal.
„Én nem láttam, hogy át lett volna bárhol is, bármikor is, bárki által is adva, mint elkészült beruházás.”
– írta Molnár Károly kommentben.
Az uniós forrásból megvalósuló 270 510 000 Ft összegű beruházás Molnár szerint a törvényi előírások miatt csúszik most.
A képviselő abban bízik, hogy majd ha abba a fázisba ér a beruházás, akkor a hibákat javítassák ki a beruházóval és legyen rendben, legyen olyan amilyennek lennie kell. „Addig meg dolgozzon, ahogy ő beosztja.” – írta kommentben.
További képek: