Egyedi módszerekkel teremtené meg Takács Lajos az újhullámos politizálást

A badacsonytomaji önkormányzati képviselőnek teljesen más elképzelése van a politizálásról mint az eddig megszokott formációknak. A 2022-es választásban is botrányt botrányra halmozó képviselő azóta sem állt le, sőt magasabb fokozatba kapcsolt és előreláthatólag még sokat fogunk hallani róla a közeljövőben.

Takács Lajos nyílt politikai véleménynyilvánításáról a 2018-as Országgyűlési választások idején hallhattunk először, amikor a Veszprém 03-as választókerületben LMP-s jelöltként kijelentette, hogy akármennyire presszionálják visszalépésre sem az MSZP-s sem a Jobbikos jelölt javára ezt nem fogja megtenni. Elmondása szerinte az LMP nem azért jött létre, hogy más pártokkal bármilyen formában koordináljon, hanem, hogy lehetőséget biztosítson az emberek számára egy különutas (Harmadik utas) politikára.

2019-ben úgy döntött, hogy kipróbálja magát a helyi politikában, és bejutott a badacsonytomaji képviselő-testületbe az önkormányzati választáson. A 24.hu hírportálnak korábban úgy nyilatkozott, hogy elkezdte beleásni magát az önkormányzati feladatokba és ezzel jobb rálátást kapott mind Badacsonytomaj mind a választókerület működésébe.

A következő nagy horderejű bejelentését megelőzően mi írtuk meg először, hogy 2022 januárjában a Veszprém 03-as körzetben a badacsonytomaji önkormányzati képviselő elkezdte minden nap járni a településeket szórólapjával, mert véleménye szerint az emberek szeretnének valami újat és mást is kapni a mostani rezsim és az összefogás mozaikszerű csoportosulásain kívül.

Nem sokkal később Kapolcson bejelentette, hogy elindul a 2022-es Országgyűlési választáson, de mivel LMP-s jelölt nem lehetett, mert az az összefogás jelöltjét támogatta, ezért függetlenként tette meg azt. Idén nyáron erre vonatkozóan a Művészetek Völgyével egyidőben bejelentkezett Kapolcsról, ahol ezt a lépését „politikai stratégiai siker” –ként értékelte. (Itt minden bizonnyal februári kijelentését próbálta alátámasztani, amikor azt mondta, hogy a szövetségi rendszer legalább annyit visz, mint hoz.)

Végül 727 szavazatot kapott, melyről több facebook bejegyzésében is büszkén nyilatkozik, sőt azóta már 727 címmel rendezvénysorozatba is kezdett. Az első eseményt Június 04.-én tartották, ahol a leírásban az alábbi volt olvasható: „Az elmúlt hónapokban más területen találkozhattatok velem, de most évek után újra visszakerülök közkívánatra a Dj pult mögé úgyhogy gyertek és nyissuk meg együtt a Badacsonyi nyarat.” (Ismert, hogy korábban Takács Badacsonyban és a Balaton északi partján éveken keresztül lemezlovasként tevékenykedett, amelyek közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó rendezvénye az volt, amikor a MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) Jeszenszky Zsolt vezetésével kivonult és rendőri intézkedés keretein belül lefoglalták Takács összes CD-jét, mert azok nem voltak hitelesítve. Információink szerint ezután Takács hitelesítette lemezeit és tovább folytatta tevékenységét.)

A júniusban megtartott rendezvény facebookra feltöltött képei alapján jól látható, hogy Takács saját arcképének logós változatát osztotta ki a tömegben, aki talán imázskampányba kezdett? A képek közül itt van lehetősége Önnek is szemezgetni:

A következő eseményre mi is meghívást kaptunk, ahol a dj politikus személyesen beszélt arról, hogy a jövőben ennek mintájára képzeli el a megrendezésre kerülő rendezvényeit. Mivel a fiatalok nagy része valamilyen zenés est hívására mozdulnak meg, ezért ennek a politikával való kombinálására van szükség. A második esemény a Főispánok éjszakájára hallgatott, ahol „SZIA FŐISPÁNOM” pólóban és saját arcképét és a bűvös 727-es számot reklámozó pólóban jelent meg. Az esemény előtt egy kötetlen beszélgetést tartottunk, ahova elfogadta a meghívást Kardos Gábor is, aki szintén nyílt és kendőzetlen megnyilvánulásiról is ismert, de emellett a Balaton térségének fejlesztésében mind turisztikai mind gasztronómiai is erőteljesen részt vesz.  A beszélgetés az alábbi linken található: 

Kijelenthetjük azt, hogy a Főispánok éjszakája is egy az átlagostól eltérő politikai nóvum, melynek aktualitását az akkor még függőben lévő azóta már elfogadott törvény adta, mely szerint a megyéket vármegyékre, a kormánymegbízottakat pedig főispánokra fogják átnevezni. Ebben erőteljes iróniát és trollkodást is érzünk, de Takács elmondása szerint enélkül szerinte nem fog menni és ha rám szavaztok, akkor minden is jobb lesz szöveg már nagyon kevés. A Főispánok éjszakájáról videós összefoglaló is készült:

Ami még nem tisztázott, hogy Takácsnak mi a terve a továbbiakban, de minden bizonnyal várhatunk még tőle érdekes és nem hétköznapi megmozdulásokat. Elmondása szerint rendezvényével elkezdi újra járni a választókerületet és még Budapestre is be szeretne vele törni, mivel szerinte új ellenzékre és más típusú gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy változást lehessen elérni. Utolsó facebook posztjában a parlament épülete alá azt a felíratot írta, hogy OrszágHOUSE és a képből egyértelműen kivehető, hogy egy lemezlovas az épület felé mutat, miközben az országház felett villanó fények jelennek meg:

Kiemelt kép: Takács Lajos