Idén nyáron számtalan kritikát kapott a MÁV, ami elsősorban abból adódott, hogy nem tudta az utasforgalmat kiszolgálni. A balatoni forgalom miatt számos kocsit áthelyeztek, ezért máshol hiányoztak a jó minőségű vagonok, ráadásul a legnagyobb melegben klíma nélkül maradtak az utasok.
Sok vasúti jegyet ráadásul úgy adtak el, hogy az utasok olyan kocsira és szákra kaptak helyjegyet, ami valójában nem is létezett, köszönhetően annak, hogy az IC járatokon nincs megfelelő mennyiségű vagon. Ráadásul a klímaváltozás idején a rossz minőségű tömegközlekedés nem hogy rávenné az utazókat arra, hogy tegyék le gépkocsijukat, inkább eltántorítja őket a tömegközlekedés igénybevételétől.
Erre reagált Vitézy Dávid közösségi oldalán, ahol azt írta, hogy a probléma oka elsősorban az volt, hogy a világjárvány nyomán kiesett bevételek és az Ukrajnában kitört háború nyomán sokszorosára növekedett energiaárak miatt a tervezett fővizsgákat kénytelen volt év elején elhalasztani a MÁV, így számos egyébként jó állapotú IC-kocsi is leállt, várva a biztonságos további üzemeltetésükhöz szükséges előírt, szokásos fővizsgát.
A Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára szerint takarékoskodás szükséges és helyes ilyen nehéz időkben, de eközben a távolsági szolgáltatásokat a vállalt színvonalon fenn kell tartaniuk. Ezért a keddi napon a MÁV-Startot a közszolgáltatás megrendelőjeként felkérte, hogy indítsa újra és gyorsítsa fel a személykocsik fővizsgáit és a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjon az első 35 darab félreállított, amúgy jó állapotú InterCity-kocsi újbóli forgalomba állításáról, melyet további mintegy száz kocsi követ majd a következő hónapokban.
Magyarország Kormánya az IC+ program keretében az elmúlt években 92 darab új, hazai gyártású, klimatizált, korszerű távolsági személykocsit rendelt az IC-vonatokra, jelentős részük már jár, 15 darab még gyártás alatt van, fél éven belül állnak forgalomba.
Vitézy szerint a távolsági járműpark megújítását folytatják, de mivel minden új jármű gyártása évekbe telik, az InterCity szolgáltatást a meglévő járműparkkal és az IC+ kocsikkal addig is folyamatosan fenn kell tartaniuk.