Zaklatta a kiskorút és annak családtagjait is

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves salgótarjáni férfivel szemben, aki az interneten megismert kiskorú lányt és szüleit a visszautasítását követően hónapokon keresztül zaklatta.

A vád szerint a férfi és az akkor 17 éves lány az interneten ismerkedtek meg 2021. januárjában. Online csevegő alkalmazáson beszélgettek egymással, személyes találkozóra nem került sor. Egy hónappal később a lány meg akarta szakítani vele a kapcsolatot, azonban ezt a vádlott nem fogadta el. Közösségi oldalakon kereste fel a lányt, először a saját személyes profilját használva, majd különböző álneveken új profilokat hozott létre és ezeken keresztül üzent neki: trágár hangvételű leveleiben többször életveszélyesen megfenyegette, bántalmazását, szexuális bűncselekmények elkövetését helyezte kilátásba.

A vádlott a lány szüleit is felkereste ezen álprofilokkal, szidalmazta őket, a házaspár és gyermekeik megverésével, „megleckéztetésével”, erőszakos cselekmények kilátásba helyezésével, megölésével fenyegette őket.

Ezen üzenetek a sértettekben komoly félelmet keltettek.

A férfi saját közösségi profilján túl még további 26 álprofilt használt az üzenetküldések során.

Az ügyészség a férfi ellen három rendbeli, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki vele szemben.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.