Fluor Tomi Twitteren nyilatkozott, milyen foglalkozást választana most magának

Az elmúlt hetekben több megszorító intézkedést is bejelentett a Kormány – többek között, hogy jelentősen megváltoztatják a KATA adózásra vonatkozó szabályokat, valamint a benzinársapkára jogosultak köre is szűkül, ahogy a rezsicsökkentés is csak az átlagfogyasztás mértékéig lesz érvényes. Többek között erre reagált a népszerű éneket twitter oldalán.

Az énekes gyakran fejti ki véleményét közéleti kérdésekben is a közösségi oldalán. Most sem tett másképpen, amikor a megszorító-intézkedések bejelentése után burkoltan azt firtatta, hogy a 3 gyermekkel nem rendelkezők, valamint azok, akik eddig a kisadózó vállalkozások tételes adójának átalányadózását választották, azok számára most nehéz idők következnek.

„de szeretnék én is, hejj, három gyerekes taxisofőr lenni! álom lenne az élet, tele jogokkal és kedvezményekkel.” – írja Flour utalva arra, hogy a taxisofőröket a KATA változtatásából kihagyták, azaz ők továbbra is számlázhatnak majd cégeknek is, míg a többi magánszemély szeptembertől csak magánszemélynek számlázhat átalányadózás esetén.

De nem csak ezért írhatta Flour a fenti posztot, hiszen a szombaton megtartott kormányinfón az is kiderült, hogy már aznap déltől szűkítik azok körét, akik az ársapkás benzinből tankolhatnak. A céges személygépjárművel rendelkezők kikerültek ebből a körből és már csak piaci áron vásárolhatnak üzemanyagot, egyetlen kivételt itt is a taxisok képeznek – jelentette be Gulyás Gergely, amit a kormányinfó idején megjelent Magyar Közlöny is megerősített.