Dancsó Péter adja a választ a választások elvesztésének miértjére

Mi sem igazolja jobban, hogy az országgyűlési választások témája teljes mértékben leuralta a közéletet, hogy a Videómánia YouTube-csatorna, alias Dancsó Péter is erről a témáról készített videót április 9-n. Nem elég azonban, hogy tőle megszokott módon humoros, mémes köntösbe öltöztette a választások témáját, de még mintha állást is foglalt volna.

Peti már korábbi (talán azóta kitörölt) videójában, évekkel ezelőtt már elmondta, hogy nem fog semmilyen politikai párt oldalán állást foglalni, nem fog kampányolni, közéleti kérdésekben is csak a beszólogatás és a humorizálás szintjén. „Választási Kampány Jólkiértékelés” című videójában azonban nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy bizony Márki-Zay Péter mellett áll, sőt az is kivehető, hogy azért, mert számos fiatalt sikerült a politikai érdeklődés irányába vinni.

Vlogjában bemutatta, hogyan vonzhatta magához a tinédzser korosztályt MZP. Például egy róla készült egyszerű videójátékkal is játszott élő adásban, melyben a NER különböző szereplőit kell elkapnia.

A fiatalok, akik tényleg nagyon fiatalok

Sokszor elhangzott a választási kampány alatt az összefogás képviselőitől, hogy a tizenéves korosztály jóval nagyobb számban érdeklődik a politika iránt, mint korábban. Hallható volt sokszor, ahogy arról beszéltek, hogy abban bíznak: ez majd a győzelem felé viszi őket.

Tény, hogy valóban ellepték például a magyar TikTok-t a belpolitkáról szóló kontentek. Politikusok beszédére való tátogás, tüntetéseken készült interjúk parodizálása és ezeknek aztán tényleg a legkreatívabb felhasználása. Az összefogás jól érezte azt, – és ezt Dancsó Péter is alátámasztotta – hogy kialakult egy belpolitikáról szóló trend a tinédzser korosztályban. Az is igaz, hogy ez a trend inkább MZP felé húz érzelmileg, neki sikerült elnyernie a fiatalok szimpátiáját. Vagy az újdonság ereje miatt, vagy az őszinte szókimondása miatt, esetleg mindkettő, de ez szemmel látható.

A tinédzser korosztály alapvetően ellenzéki érzelmű. Rendben, de ez miért nem mutatkozik meg a választási eredményekben? Nos, a válasz – ha eddig még nem esett volna le- rendkívül egyszerű. Akárcsak Dancsó Péter, vagy a TikTok valódi célközönsége, nem éri el a 18 éves választói korhatárt.

Hogy lehetett volna mégis kihasználni ezt?

Most, ezen a választáson sehogyan sem. De azért az is egyértelmű volt, hogy ezt a választást nem nyerheti meg a hatpárti összefogás. De azon fiatalok túlnyomó része, akik a belpolitikai trendre ráültek a következő, 2026-s választásra már elérik ezt a korhatárt és elég nagy a valószínűsége, hogy bárhol is legyen, MZP-re szeretnének majd voksolni. Ha hosszútávra tervezték volna az összefogást, 2026-ra már a most még tinédzser korosztályt simán meg tudták volna győzni. Ez persze most sem késő még, sőt… még ráállhatnak erre, de minden bizonnyal már Márki-Zay Péter nélkül próbálják majd meg.

Egyébként

Egyébként – zárójeles megjegyzés így a végére – Dancsó Péter a Jövő TV, március 15-i békemenetén készült videóját is alapul vette, amit innen is köszönünk neki és örülünk, hogy ihletforrást biztosított neki!