Az ellenzék szerint lelepleződött a Fidesz választási csalása

Az Egységben Magyarországért követeli az összes levélszavazat megsemmisítését, azután hogy egy zsák kidobott és félig elégetett ellenzékre leadott szavazólapot találtak Marosvásárhely közelében.

“Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból. De ez már nem fog sikerülni. Elmegyünk a végsőkig, elmegyünk a falig, a jogászaink már dolgoznak a következő lépéseken, mert a Fideszt és Orbánt nem hagyjuk többé csalni. Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni – ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja. De egyszer és mindenkorra megakadályozni a csalást nem más, csakis Ön tudja, kedves választó. Azzal, hogy vasárnap elmegy választani és elzavarja ezeket a csalókat oda, ahova valók: a történelem szemétdombjára” – reagált Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere szerint is lelepleződött a csalás.

„Mindig is tudtuk, de most lelepleződtek: a Fidesz csalni akar a választáson. Videós és fotós bizonyíték van róla, hogy az ellenzékre leadott erdélyi szavazatokat a szeméttelepre vitték, de nekünk most van esélyünk, van lehetőségünk tenni ez ellen a szemétség ellen. Az ellenzéki pártok minden eszközzel fellépnek a fideszes csalás ellen, nem hagyjuk annyiban. De ezeket a csalókat igazán megbüntetni a választók tudják. Szavazz április 3-án vasárnap a csalók ellen az 1-es listára” – mondta Karácsony.

Szerda éjjel a punctual.ro egyik olvasója bukkant építkezési törmelékek között a kidobott szavazólapokra, melyeken az Egységben Magyarország és a Mi Hazánk listájára leadott szavazatok voltak. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki helyszínelni a lap által közölt videó szerint.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is büntetőfeljelentést tesz.

“Az eddigi legsúlyosabb visszaélésekről érkezett hír a levelében szavazás kapcsán: a sajtó által bemutatott fényképek tanúsága szerint Erdélyben egyszerűen megsemmisítették az ellenzékre leadott szavazatok egy részét. A levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan arra, hogy a választópolgárok szabad, befolyástól mentes és biztonságos joggyakorlását biztosítsa. Ha bebizonyosodik, a mostani csalás azzal egyenértékű, mintha politikai vélemény alapján nem engednének be egyes szavazókat a szavazóhelyiségbe. Ez a párhuzam büntetőjogi értelemben is igaz, ezért feljelentést teszünk választás rendje elleni bűncselekmény miatt” – írta közleményében a jogvédő szervezet.