Szanyi Tiborék Oláh Lajosnak: Menj a faszba!

Bayer Zsolt-díjas sajtóközleményt tett közzé Szanyi Tibor pártja, az ISZOMM.

„Az Igen Szolidaritás nem állított jelöltet dr. Oláh Lajos körzetében, a Budapest 5. körzetben, ezért az ajánlásainkat nem ellenőrizte senki. Dr. Oláh Lajos tehát egy utolsó hazug tróger, politikai kalandor, felelőtlen fideszbérenc szarházi. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöksége és tagsága egyhangúlag, ukrán katonanyelven szólva üzeni dr. Oláh Lajosnak: Menj a faszba, kedves Dr. Oláh Lajos!” – így reagált sajtóközleményben a Szanyi Tibor-féle ISZOMM arra, hogy pár nappal ezelőtt a DK-s Oláh az ő gyanús erzsébetvárosi-terézvárosi ajánlóíveikről írt.

Oláh Lajos azt állította az ISZOMM-Munkáspárt szövetségről, hogy a budapesti 5-ös választókerületben a több ajánlásuk egyezést mutat a fideszes jelölt ajánlásaival, a nevek, adatok ugyanazok, de az aláírások mégis különböznek a két papíron. Ráadásul Oláh szerint az egyik leadott íven aláírásgyűjtőként ugyanaz a név szerepel a ISZOMM-Munkáspárt papírján, mint a Fideszén. A közös jelöltnek egyébként nem tudta összegyűjteni a szükséges ajánlásokat, így nem is indul a választásokon.

Az ISZOMM erre úgy reagált, hogy Oláh Lajos „tíz nappal a választások előtt azzal kampányol, hogy egy másik, a választásokon igen, de pont az ő körzetében nem induló pártot ajnároz”.

- Hirdetés -

A DK jelöltje a Telexnek küldött válaszában azt írta, „Szanyi Tibor nem mond igazat. Az ő íveit egyesével leellenőrizte a választási bizottságba delegált tagom. Szanyi Tibor a bíróságon válaszolhat ezekre a felvetésekre.” Oláh hozzátette, ha Szanyi kéri, akár a sorszámok alapján megmondja neki, melyek azok az ívek, amiken az ajánlások egyeznek.

- Hirdetés -