Zelenszkij, Ukrajna miniszterelnöke vasárnap délután videós üzenetet tett közzé, melyben elmondta, hogy az orosz hadsereg már Vinnicja városát támadja. Szerinte ha a világ vezetői nem tesznek eleget a kérésének és nem zárják le a légteret, akkor abból csak egy következtetést vonhatnak le.
„Továbbra is rombolják infrastruktúránkat, életünket, amit mi építettünk, szüleinket, nagyszüleinket, ukránok generációit” – mondta Zelenszkij.
Mint elmondta, az orosz csapatok már a nyugati irányban található, több, mint 300 000 lakossal rendelkező Vinnicja városánál vannak, ahol a települést összesen 8 rakétatámadás érte. A támadás során a reptér teljesen megsemmisült.
Az ukrán elnök a videóban emlékeztetett, hogy március 1-jén Joe Biden amerikai elnök nem támogatta Volodimir Zelenszkij kérését, hogy Ukrajna felett légtérzárat nyilvánítsanak ki. Az elnök március 4-én panaszt tett a NATO-csúcson is, hogy nem rendelnek el légtérzárat. Zelenszkij március 6-án is felszólította a világot, hogy zárja be az eget Ukrajna felett, ha ezt megtették volna, vélhetően a mostani rakétatámadás sem történhetett volna meg.
„Csinálj humanitárius légi zónát. Nincs rakéta, nincsenek légibombák. Emberek vagyunk, és az Önök humanitárius kötelessége, hogy megvédjen minket, megvédje az embereket. Ezt megtehetik. Ha nem, és ha nem ad nekünk legalább repülőgépeket, hogy meg tudjuk védeni magunkat, egyetlen következtetés van: azt is szeretné, hogy nagyon lassan öljenek meg minket” – mondta, hozzátéve, hogy Ukrajna biztonságáért a világ politikusait és a nyugati vezetőket egyaránt terheli a felelősség.