Rendkívüli Kormányinfó: 270 napig lesznek érvényesek az oltási igazolványok, ahogy a teljes EU-ban

Rendhagyó módon nem csütörtök délelőtt, hanem reggel 7 órakor tartották meg a Kormányinfót Gulyás Gergely elfoglaltsága miatt, ahol a szerdai kormányülés döntéseit ismertették, többek között a vírusszabályozásról és az oltási igazolványok érvényességéről, az oroszországi látogatásról és a magyar gazdaságról.

Vírushelyzet és oltottsági igazolvány

A Kormány a vírusügyben áttekintette a helyzetet, ahol megállapították, hogy a virológusok szerint az ötödik hullám csúcsán lehetünk, aminek elvonulása is olyan gyors lesz, mint az érkezése. Gyorsabban terjed a fertőzés, többen betegednek meg, de már nem olyan súlyos a vírus lefolyása, így a kórházi terheltség sem olyan magas.

A védettségi igazolvány tekintetében 270 napig lesznek Magyarországon is érvényesek az oltási igazolványok, ahogy az EU teljes területén. Ez a szám a harmadik oltás beadásától számítva ismét 270 napra nő, így egyetlen magyar állampolgár sem esik szigorúbb szabályozás alá, mint Európa számos területén. Azok, akik eddig csak két oltást kaptak, még 2022. május 1-ig biztosan érvényes lesz az igazolványa, függetlenül attól, mikor kapta meg az utolsó oltást.

Ezzel kapcsolatban a tegnapi napon Ujhelyi István ismertette, hogy fontos lépést történt azok számára, akik keleti vakcinát kaptak, ugyanis mostantól ők is szabadon mozoghatnak az EU-ban, ha második vagy harmadik oltásnak egy EU által is elfogadott vakcinát adattak be maguknak. Szentkirályi Alexandra hozzátette, hogy Magyarország is részt vesz a Pfizer legújabb EU-s koronavírus elleni gyógyszer beszerzésében, melyben első körben 50 000 Paxlovid gyógyszert kapunk.

- Hirdetés -

Az orosz látogatásról

Orbán Viktor oroszországi látogatását követően elmondta, hogy az energiabiztonság kérdése nem független a keleti hatalomtól. A miniszter szerint 2036-ig biztosított Magyarország irányába az orosz gázellátás, ami annak is köszönhető, hogy egy milliárd köbméterrel növelik a beszállítást.

Az orosz-ukrán konfliktus tekintetében elhangzott, hogy a miniszterelnök békemissziónak tekintette a látogatását és fontosnak tartja Ukrajna függetlenségének fennmaradását. Szerinte a béke Ukrajna NATO tagságának kérdésén múlik, ha nem válik azzá, nem várható további konfliktus.

Gazdaság

Gulyás Gergely elmondta, hogy februárban érkezik a teljes 13. havi nyugdíj, a gyermekeseknek az SZJA visszatérítés, valamint a 25 év alattiaknak az első SZJA mentes fizetés, de ugyancsak több ágazatban emelkedtek a bérek.

A fóliás zöldségtermesztőket vélhetően több milliárdos kár érte az elmúlt napok viharjai miatt, de a miniszter elmondása szerint őket mind kárpótolni szeretnék, hogy ne menjenek csődbe.

Az EMMI a pénteki pedagógus sztrájk után több pedagógust megfenyegetett és következményeket lengetett be, aminek kapcsán Gulyás Gergely azt mondta, hogy szerinte jogos a pedagógusok béremelésének igénye, de szerinte a sztrájk politikai sztrájk volt, amit a baloldal szervezett és törvénytelen is volt – bár ezt az elsőfokú bírósági döntés éppen megcáfolta.

- Hirdetés -