Mégsem ítélték el Orbánék Oroszországot

A legtöbb hazai sajtóorgánum megírta, hogy madridi találkozójuk végén közös nyilatkozatot fogadtak el a politikai paletta jobb széléhez sorolt európai pártok vezetői, köztük Orbán Viktor Fidesz-pártelnök, miniszterelnök is. Bár a nyilatkozat hivatalos szövegét azóta sem tették közzé, spanyol sajtóinformációk és a Magyar Távirati Iroda beszámolója alapján úgy szerepelt a sajtóban itthon a hír, hogy a pártvezetők többek között elítélték az ukrajnai konfliktus eszkalálásával az európai határokat fenyegető Oroszországot.

Mi történt a madridi találkozón?

A „Védd meg Európát” szlogennel zajló kétnapos madridi összejövetelen többek között Marine Le Pen francia, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Santiago Abascal, a spanyol Vox párt vezetője is részt vett.

Később azonban Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés párt vezetője és elnökjelöltje közzétette a szöveg leiratát, amelyből mégis kimaradt az orosz fenyegetésre vonatkozó rész, francia lapértesülések szerint éppen Le Pen kezdeményezésére – írja a lengyel Notes from Poland.

A jobboldali értékek és érdekek

Miután részt vettek a jobboldali és szélsőjobboldali európai vezetők legfrissebb csúcstalálkozóján, Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki azt mondta:

„megmutattuk, hogy Európának olyan jövője van, amely szuverén államokon, nem pedig központosított struktúrákon alapul.”

A jobboldali vezetők számos területen elítélték az Európai Unió politikáját, és ígéretet tettek arra, hogy szorosabb együttműködést folytatnak az Európai Parlamentben.

Azért szóba került Oroszország

Esett szó az ukrán-orosz konfliktusról Madridban, Orbán Viktor és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki miniszterelnök is beszélt arról, hogy békés megoldásra van szükség, illetve hogy „számunkra, akik Közép-Európában élünk, ez nagyon fontos kérdés”.

Ezután a La Vanguardia írta meg először, hogy a közös nyilatkozat kijelenti, hogy Oroszország Európa keleti határán végzett „katonai akciói” „a háború szélére sodortak bennünket”, ezután az MTI is lehozta ezt.

A nyilatkozat viszont nem a konfliktusról szólt

Marine Le Pen azonban később közzétette a honlapján a nyilatkozat szövegét franciául. Ebben viszont már Oroszországról egyetlen szó sincs. E szövegváltozatban a „határ” szó csak kétszer szerepel: általában a határok védelmének fontosságát emeli ki, és leszögezi, hogy Brüsszel nem képes megvédeni a határokat a migrációtól.

A lengyel miniszterelnök a madridi találkozó után egy nyilatkozatában annyit el is ismert, hogy a résztvevők közül vannak, akik „máshogy tekintenek Oroszországra, mint mi”.

Több francia újságíró értesülései, például az AFP-nél dolgozó Anne Renaut szerint az Oroszországot elítélő részt épp Le Pen ellenezte. Az ő kezdeményezésére került ki a végleges változatból:

/kiemelt kép: Facebook- Santiago Abascal