Szerda este egy extra Lejátszó adással jelentkezünk, amiben meghívott vendégeink voltak Laár András és felesége. A műsor azért is különleges, mert ezúttal vendégeink hozták el saját társasjátékukat. A műsorban arról is kérdeztük a humoristát, miért adja oda a gyűrűjét Galla Miklósnak.
„Én ezt a gyűrűt megkaptam és az kitörölhetetlen pecsét az időben” – kezdte véleményét Laár András, aki szerint azzal, hogy a gyűrű átadását bizonyító dokumentum is nála van, azzal egy 14 éves kora óta tartó szertartás fejeződött be és neki csak ez számít, innentől annál lehet a gyűrű, aki csak akarja.
„Ő nem fogja ezt a szomjúzást abbahagyni. Olyan a lelke neki, hogy neki ténylegesen fáj, hogy nem kapta meg. Na de most megkapja.”
– ZÁRJA GONDOLAIT LAÁR.
Az életművet elismerő gyűrű átadására egyébként december 24-én a New York Kávéházban került sor, ami azért is szimbólikus, mert Karinthy gyakran megfordult ott, valamint Galla és Laár anno ott forgatták a Kendőevő ember című művet.
További részletek a szerda este megjelenő Lejátszó ünnepi különkiadásában.
Galla Miklósnak egyébként az MTVA kuratóriuma februárban megítélte a Karinthy-gyűrűt, amit aztán később indoklás nélkül visszavontak. Később kiderült, hogy a közösségi médiafelületre közzétett meztelenkedései miatt történt a díj visszavonása, amiért Galla bocsánatot kért és megígérte, több ilyen nem fog előfordlni.
A művész később nyílt levelet írt Orbán Viktornak Facebook oldalán, amire a miniszterelnök meglepő módon válaszolt is.