„A 10%-os pedagógusi béremelés még halvány bocsánatkérésnek is kevés”

Hohn Krisztina Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Hohn Krisztina az LMP országgyűlési képviselője ma online sajtótájékoztatót tartott, melyben reagált a Fidesz által múlt héten bejelentett 10 százalékos pedagógusi béremelésre.

Hohn Krisztina LMP-s országgyűlési képviselő szerint a

‘A Fidesz által beígért 10 százalékos pedagógusi béremelés még halvány bocsánatkérésnek is kevés.’


Már csak azért sem mert egyáltalán nem fedezi az elmúlt 5 évben keletkezett inflációs terhet.

Az LMP szerint:

‘Legalább 65-70 százalékos emelésre lenne szükség a versenyképes pedagógusi fizetések eléréséhez.’


Hohn Kriszta elmondta, hogy a közalkalmazotti bértábla racionalizálása is időszerű lenne már, ugyanis a pedagógusok bérének vetítési alapja még mindig a 2014-es minimálbér alapján működik. Ez számszerűsítve 101 ezer 500 forint. A garantált bérminimum mértékét sem éri el sok esetben. Ebből kifolyólag sürgősen a jelenlegi minimálbérhez kellene ezt igazítani.

Óriási problémát okoz a pedagógushiányt. Az országgyűlési képviselő elmondása alapján manapság 10 pedagógusból csupán egy a harminc év alatti és tízből 5 az ötven év feletti.

Így tehát, ha ez a tendencia tovább folytatódik, néhány év múlva óriási problémát fog okozni a pedagógushiány, és ellehetetlenülhet Magyarországon az oktatás.

Hohn Krisztina szerint

‘A fiatalok számára vonzóbbá kell tenni a pedagógus pályát, mindezt béremelésekkel és ösztöndíj rendszerekkel lehetne elérni.’


Mindez egészen addig nem fog változni, ameddig a kormány rengeteg pénz költ giga és luxusberuházásokra, ahelyett, hogy a különböző szektorokban dolgozó helyzetén javítson.

Boritókép: Koszticsák Szilárd / MTI