12.1 C
Budapest
2021. október 23., szombat

Nincs megállapodás, külön indul Márki-Zay és Karácsony az előválasztáson

Ma is sajtótájékoztatón üzengetett a két jelölt egymásnak, akik korábban megegyeztek, hogy valamelyikük a másik javára visszalép az előválasztás második fordulója előtt. A főpolgármester ma esti posztja szerint azonban ez a terv meghiúsulni látszik.

“Bár én soha nem kértem, Márki-Zay Péter hónapok óta azt hangoztatja, visszalép a javamra az előválasztás második fordulójában. A választás előtti utolsó pillanatban azonban ennek pont az ellenkezőjére jutott. Döntését természetesen tiszteletben tartom. Ennek nyomán külön indulunk a második fordulóban, de mindketten elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett.” – írja a főpolgármester a késő esti posztjában.

A főpolgármester egyébként a ma megjelent közvélemény-kutatásokra reflektálva elmondta egy délutáni sajtótájékoztatón, hogy ha a számok alapján politizálnának, akkor nem lennének különbek a Fidesztől. Hozzátette, hogy pár száz fős részvétellel nem tartja relevánsnak a kutatásokat, melyek arról szóltak, hogy Márki-Zay Péter az esélyesebb az előválasztáson, valamint a későbbiekben Orbán Viktor kihívójaként.

“Nem visszalépek, hanem előre” – mondta Karácsony utalva arra, hogy semmiféleképpen nem tervez visszalépni a második fordulón.

Hódmezővásárhely polgármestere erre reagálva indította online bejelentkezését, hogy figyelemmel kísérte Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját. Márki-Zay elmondása szerint – érthető okokból ugyan – de a főpolgármester megpróbálja őt kész helyzet elé állítani. A napokban szállóigévé vált villamosos nyilatkozatát idézte, kiegészítve azzal, hogy megérkezett ez a villamos, mégpedig a közvélemény-kutatások eredményei formájában.

Elmondta, hogy szerinte (és a mérések szerint is) Karácsonynak nincs esélye legyőzni az előválasztáson Dobrev Klárát, valamint 22-ben Orbánt. Márki-Zay elmondta, hogy délelőtt egyeztettek telefonon a főpolgármesterrel. Akkor este hat órás tárgyalásról egyeztettek, és Márki-Zay kérte Karácsonyt, hogy ne tegyen elhamarkodott bejelentést.

Elmondta továbbá, hogy tudják, hogy milyen kormánnyal lehet leváltani és megfelelően helyettesíteni a Fideszt. Hozzátette, hogy a kommentelők, a kutatások és a közösségi oldalak követőbázis-alakulása is azt igazolja, hogy Márki-Zay az esélyes Orbán Viktor ellen. Annyit tett ehhez még hozzá, hogy Karácsonynak nem Márki-Zay-t kell meggyőznie, hanem a választókat.

Nyilatkozatát azzal zárta, hogy mindenki biztassa a környezetét, hogy menjen el az előválasztásra szavazni egy olyan jelöltre, aki le tudja győzni a jelenlegi kormánypártot.

Vasárnap egyébként hatalmas tömeget tudott összehívni Márki-Zay Péter. Videós összefoglalónk itt nézhető vissza:

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink