Globális klímasztrájkot tartottak Budapesten

Lázadásra buzdította az embereket a Fridays For Future Budapest. Tegnap két év után ismét megrendezésre került a globális klímasztrájk Budapesten. Idén nyáron korábban hasonló szervezéssel már tüntettek a Fertő tó védelméért.

Minden nap számtalan hírt lehet olvasni a klímaválsággal kapcsolatban. Égető problémákat kellene nagyon rövides időn belül orvosolni, vagy elkerülhetetlenné válik a katasztrófa. Számos helyen elégedetlenek a civilek, mivel a politikusok ígéreteivel szemben a koronavírus-járvány utáni helyreállítás nem a zöld fordulat jegyében zajlott.

Továbbra is fosszilis energiahordozókba fektetnek rengeteg pénzt és Natura 2000-es, illetve nemzeti parkok helyén zajlanak építkezések. Nem hagynak fel a nagyhatalmak a Föld kizsákmányolásával, többek közt ezért is zajlanak, ilyen és ehhez hasonló demonstrációk világszerte.

A tüntetők 16.30 gyülekeztek az Operánál és 17.00 elindultak a Kossuth térre az Andrássy út-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca irányvonalán. Eleinte kevesebb, mint 100 ember gyülekezett, de ahogy közeledtünk az öt óra felé a tömeg sokszorosára dagadt és a vonulás közben még többen csatlakoztak. A tüntetők egy kis csúszással de megérkezett a Kossuth térre hat óra körül.

A vonulók védelmét a rendőrök a Greenpeace és a Fridays For Future Budapest aktivistái biztosították.

Számos szervezet képviseltette magát a tüntetésen és a rengeteg fiatal mellett (mert az átlag életkor 17 lehetett) az idősebb generációkból sokan érezték magukénak, hogy kiálljanak egy ilyen ügy mellett.

Fotó: Kárász Anna Flóra / Jövő TV

A menet teljesen békésen zajlott, igaz a fiatalok meglepő szenvedéllyel skandálták a „Klímavédelmet most” -ot.

A Kossuth téren beszédet mondott:

  • Kovács Valéria a Fridays For Future Budapesttől, (aki amúgy 18 éves)
  • Bari Jutka az Idetartozunk Egyesülettől,
  • Jordán Ferenc biológus,
  • Udvaros Dorottya színművésznő, a Greenpeace nagykövete,
  • Die-in
  • és Esti Kornél pedig félórás koncert adott

Rengeteg kreatív transzparenssel érkeztek a résztvevők, ebből párat meg is örökítettünk nektek, illetve jónéhányat elcsíphettek az a Facebookon publikált élő közvetítésünkből is. Az eseményben viszont külön felhívták a figyelmet arra, a rendezvény szigorúan erőszakmentes és pártpolitika-mentes keretek között zajlik. Ezért kérték, a pártpolitikai transzparenseket, kitűzőket, skandálásokat hagyják otthon a tüntetésen részt venni kívánó emberek.

Fotó: Kárász Anna Flóra / Jövő TV
Fotó: Kárász Anna Flóra / Jövő TV
Fotó: Kárász Anna Flóra / Jövő TV