Ma ért véget a Nemzetiközi Eucharisztikus Kongresszus a Hősök terén megtartott Statio Oris misével, melyet Ferenc pápa celebrál és melynek zárásaként beszédet mondott. A szentmise előtt találkozott Magyarország vezetőivel, így Orbán Viktorral, Semjén Zsolttal és Áder Jánossal is.
Ferenc pápa már többször kritikával illette a magyar kormányt, sőt arról is terjengtek pletykák, hogy a pápa nem szeretne Magyarországra utazni, ám a hír hallatán Semjén Zsolt, valamint Erdő Péter személyesen repült Rómába, hogy a szentatyát meggyőzze. A pápa végül a mai napon néhány órát tartózkodik Magyarországon, míg a következő három napban Szlovákiában lesz, ami önmagában erős üzenet.
A mai személyes találkozón, melyet a Szépművészeti Múzeum román termében tartottak, szintén szóba jöhettek az elmúlt években kialakul kommunikációs csatározás, ám erről egyelőre nem szivárogtak ki részletek. Orbán Viktor közösségi oldalán természetesen most is a nemzetvédő politikus szerepében tetszeleg, aki az alábbiakat írta:
„Arra kértem Ferenc pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot”
Ezzel szemben a pápa vélhetően úgy gondolja, éppen Orbán Viktor miatt veszhet el a keresztény Magyarország, ugyanis záróbeszédében a következők hangzottak el:
„Pétert elvakítja ez a szemlélet, félrevonja Jézust és szemrehányást tesz neki (vö. 32. vers). Velünk is megeshet, hogy „félretesszük” az Urat, a szívünknek egyik sarkába, de közben vallásosnak és jónak tartjuk magunkat, tovább járjuk a magunk szabta utat és nem engedünk Jézus logikájának.„
Ezzel a pápa a magyar politika vezetőinek üzenhetett, hiszen a magát kereszténynek és nemzetinek tartó kormány folyamatosan gyűlöletet szít, ahogy korábban a bevándorlók, úgy legújabban az LMBTQ személyek ellen, ez pedig merőben eltér a római katolikus egyház alapértékeitől.
„Ha egy meleg ember keresi Istent, és jó szándékú – ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – írta korábban a BBC a pápával készített 2013-as interjújában, ezzel szemben a magyar parlament idén nyáron elfogadta a pedofil-törvény néven elhíresült javaslatot, mely a Fudan beruházásáról vitte el a fókusz, most pedig népszavazási kampányban teszik azt az állítást, hogy LMBTQ tagok nemváltó műtéteket hirdetnek óvodákban és iskolákban, amit éppen akkor vetettek fel, amikor kirobbant a Pegasus lehallgatási botrány.
A pápa teljes beszéde ide kattintva olvasható vissza.