Az ellenzéki pártok közlemény adtak ki, melyben cáfolták a kormánypropaganda által terjesztett azon hírt, miszerint a szeptemberi előválasztás költsége több milliérd forintot fog kitenni. Egyben közölték, mennyi szavazósátorban lehet szavazni és hol tart most az adománygyűjtésük.
A ma közreadott közlemény szerint az Országos Előválasztási Bizottság kemény ártárgyalások és hosszas, gondos tervezést követően összeállította Magyarország első országos előválasztásának költségvetését. Mivel az ellenzéki pártok elsősorban a jövő évi általános választásokra készülnek, ezért a lehető legalacsonyabb áron a lehető legnagyobb választási részvételt biztosító lebonyolítást tartották szem előtt a költségvetés tervezésekor.
Mint kiderült, az előválasztáson kb. 800 településen lehet majd személyesen szavazni és az aHanggal létrejött együttműködésnek köszönhetően a világ bármely pontjáról online is. A választást kizárólag önkéntes munkaerővel bonyolítják le a pártok, az eszközök zömét pedig a pártok saját eszköztárukból biztosítják.
A nagyjából 2.500 szavazási sátornap gördülékeny lebonyolításához olyan eszközök beszerzésére is szükség volt, amik nem álltak a pártok rendelkezésére. Többek között 400 sátrat, 800 tabletet, 500 asztalt, 1.200 széket és több millió szavazólapot szereztek be a lebonyolító pártok. Az előválasztás teljes költségvetése körülbelül 130 millió forint lesz, de a rendelkezésre álló összeg az adománygyűjtés sikerétől függően növekedhet. A jelenlegi költségvetést a pártok hasonló arányban biztosítják, mely kiegészül azzal az 1,7 millió forinttal, amit az előválasztás megvalósítására adományoztak eddig a magyar állampolgárok.
Az adománygyűjtés tovább folyik a második forduló végéig.
Arról, hogy kik indulnak el az előválasztáson, az erre létrehozott részletes térképünkön tudja megnézni: