Ilyen volt Jakab Péter utcafóruma Budapesten

Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök jelöltje tegnap utcafórumot tartott, amin részt vett Demeter Márta az LMP országgyűlési képviselője, illetve Dr. Beleznay Zsuzsi Terézváros alpolgármestere is.

Az utcafórumot a Keleti Pályaudvarnál tartották, ahol szimbolikusan találkozhatott a vidék és a város.

Fotó: Jövő TV / Kárász Anna Flóra

Jakab Péter már korábban bejelentette, hogy támogatni fogja Demeter Mártát az ellenzék közös jelöltjeként Budapest 6. választókerületében, illetve Dr. Beleznay Zsuzsit is Budapest 05. választókerületében. Mindannyian hangsúlyozták, hogy csapatban kell játszani ahhoz, hogy Magyarországon ismét rendes kormányzás valósulhasson meg.

Hangsúlyozták az előválasztás fontosságát, mely az első lépcsőfok a kormányváltás felé vezető úton. Ígéreteik alapján el fogják számoltatni az előző kormányt és visszavenni azt a pénzt, ami az embereket illetné.

Fotó: Jövő TV / Kárász Anna Flóra

Az utcafórumot eleinte megzavarta Bede Zsolt, akit aztán Jakab Péter biztonságiőre, illetve a helyszínen tartózkodó rendőrök távolabb kísértek. Bede Zsolt pedofilozott, meg megpróbált garázdaságért feljelenteni valakit sikertelenül. Nem sokkal később visszasomfordált és ismét próbálta megzavarni a rendezvényt, akkor már a rendőrök komolyabban felléptek és eltávolították a helyszínről.

Fotó: Jövő TV / Kárász Anna Flóra

Voltak még otthonról fütyülős bácsik, akik ritmikusan próbálták szabotálni az utcafórumot. A rendőrök egy darabig türelmesek voltak aztán lekísérték az urat a környező házból. Történt némi összeszólalkozás a helyszínen, de tényleges fizikai aktus ergo bunyó nem volt.

Amúgy végig jó hangulat volt a résztvevők, mint szimpatizánsok izgatottan és lelkesen várták és hallgatták Jakab Pétert. Volt taps nevetés és viccelődés is.

Az eseményről készült videókat hamarosan publikáljuk.

Fotók: Jövő TV / Kárász Anna Flóra