1986. július 27. este 8 óra. 70.000 ember. 220 forintos belépőjegy. A Queen együttes fellép a Népstadionban. Aki részt vett rajta, soha nem felejti el ezt az eseményt. A koncertről kisfilm is készült, melyből az interneten fent is van pár részlet.
A Magic Tour turné keretében látogatott el Budapestre a Queen együttes, akinek ez volt az első kelet-európai koncertjük. A a jegyek már hetekkel előtte elkeltek , pedig az akkori árakhoz képest nem voltak olcsóak. Az átlagkereset ebben az időben 5000-6000 forint között mozgott, és a jegy pedig 200 forintba került a koncertre. Két nap alatt elkapkodták a rajongók, mindenki nagyon várta már hazánkban is Freddie Mercury, Brian May, John Deacon és Roger Taylor fellépését.
A magyar rajongói klubok természetesen ott voltak az eseményen, ám egy ember csak 4 darab jegyet vásárolhatott. Ez viszont nem akadályozta meg a jegyüzéreket abban, hogy felvásárolják a jegyeket, amiket a koncert előtt négyszeres áron értékesítettek.
A Queen ’86-ban sikerei csúcsán járt, ebben az évben jelent meg a Kind of Magic albumuk, így június és augusztus között turnéra indultak és több mint egymillió néző előtt játszottak Európa szerte. 70.000 ember jutott be a Népstadionban a brit rockzenekar koncertjére, ahol a legendás Queen dalok mellett felcsendült egy magyar dal is.
A koncertről egyébként egész estés film is készült, ami a ’Live in Budapest’ címet kapta. A filmet Zsombolyai János rendezete. A Queen összes 5 napot töltött Budapesten, a stáb tagjai folyamatosan követték az együttest, így a koncertfelvételek mellett a Magyarországon eltöltött napjaikból is kapunk egy kis ízelítőt. Láthatjuk, amint Freddie Mercury pálinkát iszik, régiségeket vásárol, ahogy a Dunán hajókáznak a banda tagjai, vagy ahogy a Hungaroringen gokartoznak.
A híres pillanatra is ki ne emlékezne, amikor Freddy megkérdezte a Parlament előtt elhaladva, hogy eladó-e, illetve hány hálószoba van benne?
A koncertet és az együttes napjait Magyarország legjobb 16 operatőre vette fel akkoriban, többek között Ragályi Elemér, Koltai Lajos, Andor Tamás. Az országban az összes 35 mm-es kamerát (17 darab volt akkor belőle) igénybe vették, és temérdek mennyiségű filmet elforgattak. Szerencsére, hiszen a felvételek így megőrizték az utókor számára azt a korszakot, amikor a rockzene találkozott a magyar népdallal.