A járványidőszak után az első nagy fesztivált a Szerbiában található Újvidéken szervezték meg, ahová gyakorlatilag az összes jegy elkelt, hiszen az Exiten olyan nevek szerepelek a fellépők között, mint Robin Schulz, Paul Kalkbrenner, Nina Kraviz vagy David Guetta.
A főként elektronikus zenére épülő fesztivált immáron huszadik alkalommal szervezték meg a péterváradi várban, ahol 14 színpadon este 7 órától reggel 8 óráig várták az érdeklődőket. A latin zenei színpadtól, a rockon és reggaen keresztül a goáig mindenki megtalálhatta az ízléséhez közel álló programot, ám ahogy korábban, most is a technot kedvelők részesülhettek a legnagyobb élményben.
Élet a fesztivál előtt
A vár falai között elrejtett színpadokhoz három kapunk juthatott be a tömeg, de az este már koradélután megkezdődött a beváros sétálóutcáin, valamint a Dunánál, ahol közel ezer ember koccintott a várral szemben lévő parton.
Aki pedig a vizet nem csak nézni szereti, annak kiváló lehetőséget nyújtott a Štand nevű hely, ami a Szabadság híd lábánál helyezkedik el. A 50 dinár belépőért (ami kb 150 Ft összegnek felel meg) egy szépen rendben tartott strandra léphettünk be, ahol dönthettünk, hogy a fák árnyékai alatt, vagy fogyasztásért cserébe a homokos parton kihelyezett nádtetős napernyők alatt pihenhettünk meg vagy épp táncolhattunk három bár különböző lemezlovasainak zenéire.
Később egyébként ezen a strandon engedélyt kaptak a szervezők, hogy kempinget alakítsanak ki és 100 főt elszállásoljanak, így a fesztiválhangulat már délelőtt 10 órától egészen estig megtapasztalható volt.
A beváros sétálóutcái szintén az Exit Fesztivál színeibe öltözött, ami koraeste szintén megtelt élettel.
A beváros sétálóutcáinak egy részlete. Délben még üres, este azonban itt is beindult az élet
Érdemes kiemelni, hogy a város egyik nagy előnye, hogy gyalog, vagy a magyar viszonylathoz képest olcsó taxiárakkal közlekedhetünk. Gyakorlatilag a fő helyszínek között 1200-1500 Forint között szállítják az utasokat a hivatalos társaságok. A hiénák természetesen itt is előkerülnek, így érdemes elkerülni azokat, akik nem felmatricázott kocsival szállítják az utasokat.
Bejutás
Az előzetesen megvásárolt jegyeket és bérleteket idén a városban lehetett átvenni, mivel akinek nincs EU-s igazolása, annak tesztet kellett csináltatnia, melyet a fesztivál ingyenesen biztosított a résztvevőknek. Hatalmas helységben felkészülten várták a fesztiválozókat, így ottlétünkkor nem tapasztaltunk semmilyen fennakadást. Érdekesség, hogy itt mindent csak kinyomtatva fogadnak el, tehát sem a fesztiváljegyet, sem az EESZT appot nem fogadják el.
Az Exit Fesztiválra a vár oldalánál található, a szivárvány színeivel kivilágított Varadin-hídon lehet átmenni, ahonnan a forgalom elől lezárt utcákon közelíthető meg a fesztivál. Itt más helyekhez hasonlóan mindent lehet kapni, az ételektől, pólókon át a legrosszabb minőségű csapolt sörig. A bejutás három szakaszban történik, az első átnézésnél a palackokat kell kidobni, valamint a kisebb kapuknál a táskákat is átnézik. A második szakaszban a forgóvillás kapuknál a karszalagok ellenőrzése történik. Az utolsó fázis az átmotozás, ahol rendkívül alaposan áttapogatnak mindenkit. A fesztiválra nem csak italt, de parfümöt és rágót sem lehetett bevinni.
Magáról a fesztiválról
Az elhelyezkedés miatt a hangulat azonnal magával ragad. Nagyon jól meg van tervezve a színpadok elhelyezése, így a 14 helyszín tökéletesen megfért egymás mellett, amik mindegyiket kiváló hang és fénytechnikával volt ellátva.
A populárisabb zenei koncertek este 7-kor kezdődnek, ekkor kezdődik meg a beléptetés is. Programok változóan reggel 6 és 10 óráig tartottak, azonban arra érdemes figyelni, hogy a fesztivál területére az érvényes jegyekkel csak napi egyszer és csak hajnal 3-ig lehet belépni.
Mind Androidra, mind pedig IOS készülékekre napokkal korábban megjelent az Exit applikációja is, amiben a térképek mellett folyamatosan nyomon lehetett követni a programokat is, illetve az abban bekövetkezett változásokat.
Itt érdemes kiemelni a Dance Arena-t, ahol a techno előadói léptek színpadra, egy óriási színpadon a több ezres közönség előtt – igaz, aki ide látogat, annak érdemes maszkot vagy kendőt kötnie az arcára, hiszen már az első éjszaka után rendkívül magas a por, de külön a fesztiválra szánt cipőt is érdemes a bőröndbe csomagolni, ahogy valamennyi hasonló eseményre is. Ezen a színpadon olyan nevek fordultak meg, hogy Amelie Lens, Paul Kalkbrenner, Meduza vagy épp Nina Kraviz.

Érdemes még megjegyezni, hogy az Exit magyar fellépőket is várt, így láthattuk Fran Palermot vagy Lotfi Begit is.
Fizetni a program kártyájával lehetett, melyet több ponton tölthettünk fel akár kézpénzzel, akár bankkártyával. A fel nem használt összeget a fesztivál végén vissza lehet kérni, a sor mind a két esetben nagyon gyorsan haladt még az első napon is, ami elég nagy pozitívumként mondható el.
Volt káosz a szervezésben, de nem ez volt a jellemző
A vírushelyzet miatt várható volt, hogy lehetnek fennakadások, azonban ezek a fesztivál idején is tapasztalhatóak voltak. Szinte az első napig úgy volt, hogy nem lesz kemping, így azok, akik ott szálltak volna meg, a városban található hostelekben kapnak szállást. Ez azonban az utolsó pillanatban megváltozott és őket mégis sátrakban szállásolták el. Pozitívum viszont, hogy ők a szervezőktől kaptak sátrat és hálózsákot is, valamint választhattak, hogy egy 100 Eurós kártyát kérnek, amit ételre és italra válthatnak, vagy pedig egy bérletet kérnek a 2022-es Exitre.
Hasonló volt a karszalag kiváltása is, hiszen ott a fesztivál előtt 2 nappal e-mailben tájékoztattak mindenkit arról, hogy kötelező lesz a tesztelés. Ezt egy nappal később módosították arra, hogy az oltási igazolással ez mégsem szükséges.
Nem a szervezőknek róható fel, de csalódottak lehettek azok, akik Flixbusszal szerettek volna leutazni, hiszen a busztársaság aznap vonta vissza az összes járatát Budapest és Újvidék között és az oda és visszaútjuk is bukott. A vasúti közlekedés most szünetelt, így tömegközlekedéssel csak Zágrában keresztül lehetett volna közlekedni, ami hatalmas kitérőt jelent.
Hasonlóan érdekes tapasztalat volt, hogy sokan hiába foglaltak időben szállást, a magánapartmanok
több estben a fesztivált megelőző napokban vagy az érkezés előtti órákban vonták vissza a foglalást. Itt érdemes időben több értékeléssel rendelkező szállást foglalni, hiszen már április környékére az egekbe szöknek az árak, azaz az átlag időszakhoz képest tíz vagy akár tizenötszörös árakat is elkérnek.
Sajnos a politika is bekavart
Aleksandar Vulin, aki 2020. október 28. óta belügyminiszter, aki háborút hirdetett a drogok ellen. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, viszont szomorú, hogy ez úgy kerül kommunikálásra, hogy az Exit egy drogos fesztivál és az újvidékieket meg kell védeni – ezt a fajta kommunikációt egyébként két magyar nyelvű taxis is megerősítette és mindkettő egyetértett azzal, hogy fontos harcot vív a kormányuk annak ellenére, hogy a korábbi években sem tapasztaltak semmi negatívumot. A kormányzati propaganda megerősítésére a fesztiválon szinte mindenhol rendőrök voltak, ami más fesztiválokhoz képest eléggé szokatlan és furcsa volt.
Érdemes jegyet váltani 2022-re?
Röviden igen, hiszen ilyen áron (a fesztivál bérlet 4 napra kevesebb, mint 30 ezer Forint, de elővételben közel húszezer Forintért is be lehet szerezni) ilyen minőségű fesztivált nehéz találni.