Ferenc Pápa köszönetet mondott magyarországi látogatása kapcsán

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja. – írja az MTI.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A pápa beszédét követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy Ferenc pápa a polgári hatóságok és a püspöki konferenciák meghívására Budapestre látogat bemutatni a NEK zárómiséjét, majd Szlovákiába utazik, ahol Bratislava (Pozsony), Presov (Eperjes), Kosice (Kassa) és Sastin (Sasvár) városokba látogat. Részletes programot a Vatikán később közöl.

Ferenc pápa budapesti látogatásának hivatalos bejelentését tavaly elhalasztották a NEK időpontjának későbbre halasztása miatt. Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a NEK utolsó napját záró misére.

Utoljára II. János Pál pápa járt Magyarországon 1996-ban. Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún mutatott be misét.

A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az MTI-hez eljuttatott üzenetében.

A bíboros arra reagált, hogy vasárnap délben Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette: Budapestre látogat, és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén.

Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

/MTI |Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci