20.2 C
Budapest
2021. augusztus 1., vasárnap

Szijjártó Péter: globális fake news-kampány zajlik a gyermekek védelméről szóló törvény kapcsán

Globális fake news-kampány zajlik, amellyel megpróbálják félrevezetni a széles közvéleményt a gyermekek védelméről szóló magyar törvény tartalma kapcsán

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva hangsúlyozta: akik kritikát fogalmaznak meg a törvénnyel kapcsolatban, azok ezen globális fake news-kampány alapján formálnak véleményt.

Elmondta,

a törvény semmilyen társadalmi csoportot nem különböztet meg hátrányosan, a törvény egyetlen dologról szól: megvédeni a magyar gyerekeket.Megvédeni egyrészt a pedofiloktól, másrészt pedig biztosítani, hogy a gyermek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése kizárólag a szülők joga és felelőssége legyen – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Országgyűlés június közepén fogadott el törvénymódosítást, amely egyebek mellett kimondja, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

(MTI)

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink