Melyik Orbán haverhoz kerül a teljes magyar útdíjbeszedés

Rogánékhoz!

Egyre biztosabb, hogy nem csak a teljes magyar gyorsforgalmi úthálózat karbantartását, hanem Idén októbertől a teljes magyar útdíjbeszedést is privatizálni akarja az Orbán-kormány- számolt be
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje és Tompos Márton, a Momentum szóvivője közös sajtótájékoztatójukon.

Korábban mi is megírtuk, hogy ennek várható következménye lesz, hogy a közvagyon továbbra is csökkeni fog még az autósok terhei egyre csak nőni fognak annak köszönhetően, hogy a Fidesz ismételten kiszervezne egy szektort.

Tompos Márton szóvivő a sajtótájékoztatón elmondta:

Ahogy az már a sajtóban is megjelent, több mint 2000 kilométernyi úthálózat karbantartását szervezik ki. A hozzánk eljutott információk alapján már előre tudják, ki fogja nyerni az erről szóló pályázatot. Az értesüléseink szerint három kiszemelt van: a Duna Aszfalt, a Colas és a Strabag, győztesnek pedig az elsőt, Szíjj László cégét szemelték ki.

Ráadásul az ennek fedezetéül szolgáló útdíj beszedését is magánkézbe adnák októbertől: a hozzánk eljutott információk alapján egy magyar multi és egy Rogán-közeli cég konzorciuma végezné a tevékenységet. Információink szerint ennek a két cégnek a konzorciuma megemelt, 10-12%-os jutalékért fogja elvégezni a munkát, valódi verseny nélkül.

Így pedig több tucatnyi, jelenleg az állami útdíjfizetési rendszerbe beszállító magyar kisvállalkozást is tönkretesznek, hogy haveri cégeket részesítsenek előnyben.